Kedves Fanni!
Köszönöm, hogy megkerestél. Tényleg meglepett, amikor bemutatkoztál a telefonban, hiszen közel 20 éve nem hallottam rólad. Te akkor három éves voltál, és én vigyáztam rád, mert a szüleiddel jó barátságban voltam. Talán emlékszel még, milyen jókat beszélgettünk és játszottunk. Például azt , amelyikben egy súlyos dunnát kellett ide-oda cipelni a lakásban, mert csak avval lehetett a farkast leteperni. Most már elárulhatom, hogy ezt azért találtam ki, hogy lefárasszalak.
Most egy helyes, vagány, és még mindig fáradhatatlan lánynak nyitottam ajtót. Már az első szavakat is úgy váltottuk, mintha el sem váltunk volna azóta. Te most egyetemre jársz, és sportsikereid is vannak, mesélted. Én bemutattam a gyerekeimet. Apád itt elmosolyodna, mert ő sem gondolta akkor, hogy az a lázadó, aki két évtizede még én voltam, majd itt ül békés családanyaként.
Valahogy csak nem akart a termékek felé terelődni a szó, végül én segítettem elkezdened. Még a hangszíned, a beszéded tempója is elváltozott, ahogy mindenre gyógyírt szolgáló vitaminokat, és a ráncokat babapopsi simaságúra kivasaló készüléket ajánlottál. Nem, tényleg nem veled volt a baj, és a kínálat sem volt rosszabb a megszokottnál. Viszont volt valami fontosabb a vásárlásnál…
Fanni, tudom, te is érezted, hogy mi megajándékoztuk egymást. Te rácsodálkoztál a lakásunkra. Pont ilyet szeretnél, tele festményekkel (a családdal dekoráltuk ki). Én meg téged éreztelek otthonosnak, akit szeretnék majd viszontlátni a most hétéves lányomban. Tudtunk egymásnak most is valamit adni. Szerintem ez igazából az (örök) élet titka.
Jó hogy eljöttél, és elhoztad a tavaszt. Máskor is szeretettel várlak:
Erika
Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek