Hirdetés Partneri kampány helye
Életmód

Az orvosok idősek otthonába küldték a feleségét – ő ehelyett beutazta vele a világot

A házaspár története szép példája az igaz szerelemnek és annak, hogy egészségben és betegségben ugyanúgy ki kellene tartanunk a másik mellett, életünk végéig...

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Az orvosok idősek otthonába küldték a feleségét – ő ehelyett beutazta vele a világot

Szerelem volt első látásra

A fiatalok 1958-ban egy templomi bálon ismerkedtek meg, akkor még tinédzserek voltak. Andy Fierlit azonnal beleszeretett Donnába. Elmondásuk szerint a férfi megkínálta egy rágógumival a nőt – így kezdődött az egész. 

1966-ban házasodtak össze, és nagyon boldogan éltek, négy gyermekük is született, ma pedig már 12 unokájuk van. 

Az orvosok azt tanácsolták, hogy adja a feleségét idősek otthonába

A nő mindössze 45 éves volt, amikor agyi aneurizma alakult ki nála. Egy karácsonyi buliban voltak, amikor rosszul kezdte érezni magát, ezért úgy döntött, lepihen. Másnap azonban súlyos aneurizma alakult ki, ami miatt részlegesen lebénult. 

Az orvosok azt tanácsolták a férjnek, hogy adja a feleségét idősek otthonába, ugyanis a sok gondozás nagy terhet róna az egész családra. 

A férfi azonban ezt nem volt képes megtenni, és egyre csak az esküvői fogadalma járt az eszében. 

Bejárták az egész világot

Úgy döntött, hogy helyette beutazzák az egész világot.
 

TEXTSTART:32829hazaspar:TEXTSTOP
 

A nő ezután többet láthatott a világból, mint előtte egész életében. A férje, Andy azt mondta, így is nagyon szereti a feleségét. 

“Persze, ez egy kihívás, de azóta szeretem Donnát, amióta megismertem, és el sem tudom képzelni, hogy ez bármitől megváltozna” – mondta Andy.

A házaspár mind a hét kontinensre ellátogatott, és teljesült az álmuk: együtt járták be a világot. 

“Donna nem mozgékony, vannak memóriaproblémái, de nagyon szórakoztató vele utazni. Igazán szeretjük egymást, és mindig is hittünk abban, hogy ha az élet citromot ad, akkor limonádét készítünk belőle”.

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük