Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Az óvodába szoktatás nehézségei – 1. rész

Minden család életében elérkezik az idő, amikor a kisgyereket óvodába kell vinni. Vagy azért, mert elérte a hároméves kort és édesanyja visszamegy dolgozni, hiszen nagy szükség van az átmenetileg kiesett jövedelemre, vagy azért, mert a kicsi már unatkozik otthon, szüksége van vele egykorúak társaságára.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Az óvodába szoktatás nehézségei – 1. rész

Akárhogy is történik, az anyától, a családtól való elszakadás sem a gyereknek, sem a szülőknek nem könnyű. Több módszer is ismert és használatos a beszoktatásra, ezt intézménye válogatja. Van, ahol heteken át úgynevezett anyás beszoktatás keretében integrálják a gyereket a közösségbe, ilyenkor anyja vagy apja ott lehet vele a csoportszobában, részt vehet mindenféle tevékenységben a gyerekkel együtt, és először csak kevés, majd egyre hosszabbodó időszakokra hagyja egyedül őt. Más óvodákban a pici csak ebédig van bent, ekkor anya érte jön és hazaviszi, és amikor ez már zökkenőmentesen megy, akkor kerül sor a délutáni ott alvásra is. Mindkét módszernek vannak előnyei is, hátrányai is.

Nem lehet kijelenteni, hogy egyik vagy másik jobb módszer, hiszen minden kisgyermek más, mindegyiknél más válik be, az azonban bizonyos, hogy óriási a változás az életében, mindenképpen türelmet, megértést igényel minden családtag részéről.  És a helyzetet az se könnyíti meg, ha úgy kell vigasztalnod porontyodat, hogy a saját szemedben is könnyek vannak, hiszen az elszakadás neked sem fájdalommentes. Fontos azonban, hogy ezt a gyerek ne érezze meg, hiszen hangulata még nagyban függ a tiédtől, és érzékeny receptorai pontosan veszik az adást: anya szomorú, anya fél.

Bízz gyermekedben, hogy ügyesen fogja venni az akadályt, de jó, ha biztos lehetsz abban is, hogy az eltelt évek alatt kialakítottad gyermekedben azt a feltétlen bizalmat, hogy elhiszi: nem hagyod ott az oviban, ha megígéred, hogy négy órakor érte mész, akkor az úgy is lesz, de a legfontosabb, hogy a gyereknek tudnia kell: akkor is szereted, amikor épp nem vagy vele.

A következő részben tíz kipróbált és bevált tanácsot osztok meg veled, ami segíthet áthidalni a beszoktatás kezdeti nehézségeit.

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük