Hirdetés Partneri kampány helye
Szülés

Az utcán hozta világra kislányát egy New York-i anya

A járókelők segítségével az utcán, lakása előtt hozta világra kislányát egy New York-i anya, mert a baba "a taxit sem tudta megvárni".

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Az utcán hozta világra kislányát egy New York-i anya

A 39 éves, kétgyermekes Polly McCourt természetes szülést tervezett, bár határozottan nem így képzelte. Hétfő délután New York-i lakásából az utcára indult. Az előcsarnokban érezte, hogy elfolyt a magzatvize, a társasház portása azonnal hívta a taxit.


    
A járdára lépve döbbent rá, hogy nem lesz ideje megvárni a kocsit. Kislánya, Ila Isabelle a járdán született meg, délután 4 óra körül – tudósított a New York Daily News online kiadása.

A portás lábára támaszkodott, miközben a baba kibújt. Több járókelő is a segítségükre sietett, míg a mentő és a rendőrség nem ért oda időben – mesélte egy szemtanú az esetet a Fox 5 tévécsatornán. Mint elmondta, hallotta, hogy az anya annyit mondott: "Istenem, itt a baba!", és már látta is, amint a csecsemő feje kibújik. A járókelők kérés nélkül odaadták a sáljukat, pulóverüket, hogy abba bugyolálják a kisbabát. A nő férje már csak arra ért haza, hogy a házuk előtt egy negyven-ötven fős csődület áll, közepén a felesége és újszülött kislánya.


A szülészet szóvivője közölte: az anya és a gyermek is jól vannak, szerdán térnek haza.

A baba az Isabelle nevet kapta az egyik járókelő után, aki a kabátját is levetette és odaadta az anyának. Telefonszámát a nagy sietségben elvesztették, az újságokon keresztül szeretnék neki megköszönni a segítséget és visszaadni a kabátot – mondta el az anya a kórházi ágyon.
 

Forrás: MTI

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Erőt sugárzó lánynevek, ha határozott, karakteres nevet keresel Virágnevek kislányoknak: gyönyörűek, de nem mindegy, melyiket választod Ritka, mégis könnyen kimondható lánynevek, ha nem szeretnél túl gyakori választást Lánynevek, amelyek fényt visznek a családba Ezek a nevek nagyon szépek, de a jelentésük ijesztő 10 meglepő lánynév, ami mostanában lett anyakönyvezhető Csodás török lánynevek, amik nálunk is anyakönyvezhetők Tarolnak a rövid nevek: ezek a rövid keresztnevek könnyen belopják magukat a szülők szívébe

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük