Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Azt állítja egy nő, hogy ő a világ leghíresebb eltűnt gyereke

Egy 21 éves lengyel nő azt állítja, hogy ő Madeleine McCann, aki kislányként tűnt el. A nőnek hasonló helyeken vannak szeplői, és a szemében is ugyanolyan folt található, mint az eltűnt kislány fotóin - ráadásul azt mondja, hogy annak a pedofilnak a fia, aki őt fogságban tartotta és zaklatta, gyanúsított volt a kislány eltűnésének ügyében is.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Azt állítja egy nő, hogy ő a világ leghíresebb eltűnt gyereke

2007-ben tűnt el Portugáliában, az ügy azóta sem oldódott meg

Madeleine McCann-nek 2007-ben veszett nyoma Portugáliában. A hatóságok szerint a kislányt meggyilkoták, de a holttestét azóta sem találták meg. A nyomozás máig nem zárult le, a gyilkosság első számú gyanúsítottjáról pedig tavaly több tanú is azt állította, hogy nem lehetett a kislány gyilkosa. 

A feltételezett gyilkos, egy német pedofil, Christian Brückner így nyilatkozott akkor: 

"Nincs bizonyíték rá, hogy elkövettem ezeket a bűncselekményeket. Nincs DNS, semmi. Az ügyészség próbál csapdába ejteni, és reméli, hogy megtörök."

Egy 21 éves lengyel nő állítja: ő Madeleine McCann

Az ügyben most váratlan fordulat történt: egy lengyel nő azt állítja, hogy ő az egykor eltűnt kislány – írja a Daily Mirror.

Az Instagramon – ahol az „iammadeleinemcann” felhasználónévvel regisztrált – osztotta meg történetét, mely hamar bejárta a világsajtót. Azt állítja, hogy őt is elrabolhatták kiskorában, de sok mindenre nem emlékszik belőle. Viszont mostanában jött rá arra, hogy ő lehet Madeleine McCann.
 

TEXTSTART:32904mccann:TEXTSTOP
 

Bizonyítékként azt hozta fel, hogy hasonló helyeken vannak szeplői, mint az eltűnt kislány fényképén is látható, és a szemében is ugyanolyan folt található, mint Madeleine esetében. 

Emellett azt is mondta, hogy annak a pedofilnak a fia, aki fogságban tartotta és zaklatta, gyanúsított volt a kislány eltűnésének ügyében. 

Az életkora azonban nem egyezik meg az eltűnt lányéval, aki most nem 21, hanem 19 éves lenne, de ezt ő azzal magyarázza, hogy lehet, hogy rosszul tudja, hogy hány éves. 

DNS-tesztet szeretne végeztetni, hogy kiderüljön, tényleg ő-e az eltűnt lány. 

Rengetegszer gondolták már, hogy megtalálták az eltűnt kislányt

A nő állításait egyelőre nem vették komolyan a nyomozók, akik továbbra is úgy gondolják, hogy Madeleine McCann gyilkosság áldozata lett és meghalt 2007-ben. 

2021-ben egy tiktokkerről is azt gondolták, hogy ő Madeleine McCann. 

Sőt: egy 2016-os jelentés szerint eddig a világ 101 országából jelentették már be, hogy megtalálhatták Madeleine McCann-t. Összesen 9 ezer alkalommal. 

Indexkép: The Mirror / Youtube

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük