Azt mondják, „túlszereted” a gyereket? Jó úton jársz!

Egyedül ülök a padon. Fanni két kis újdonsült barátjával sikoltozva, szinte önkívületben rohangál. Rám se hederít, mint ha nem is léteznék. Azt hittem nehezen fogom viselni, ha eljön a leválás ideje, de az igazság az hogy boldog vagyok. Tudom hogy jól csináltam.

Korábban sokszor kaptam meg kritikaként, hogy túlságosan össze vagyunk nőve és életképtelen gyereket nevelek. Én az ösztöneimet követve léteztem a legszorosabb szimbiózisban Fannival. Hittem, hogy ezzel teszek neki jót.

Nem erőltettem rá semmit, nem választottam le magamról erőszakkal. Mindig annyit adtam neki magamból, amennyire igénye volt. Kezdetben ez folyamatos jelenlétet jelentett. Még 3 évesen is karban cipeltette magát, ha elfáradt. Az "Anyavegyélföl" szállóige lett a családunkban.

Aztán 4 éves kora körül éreztem, hogy minden egyes nappal lazul a kapcsolatunk. Szép fokozatosan, az ő tempójában, átvették a helyemet a kortársak.

Most öt és fél évesen ott tartunk, hogy bármerre járunk, pillanatok alatt új barátokat szerez, bandába verődik és eltűnik a gyerekforgatagban. Csupán akkor kerül elő, ha megéhezik vagy megszomjazik. Míg korábban az érzelmi töltőállomás voltam és sokszor szaladt hozzám egy ölelésre, mostanra fizikai töltőállomássá avanzsáltam. És ez így van rendjén.

Ez a bejegyzés elsősorban azoknak az anyukáknak szól, akik hozzám hasonlóan szorosan ölelik a gyereküket testi-lelki értelemben. Azoknak, akik időről-időre megkapják, hogy túlszeretik a gyereküket és nyámnyila, anyámasszonykatonáját nevelnek belőlük.

Nektek üzenem, hogy jó úton jártok. Ha a gyereketek igényeit szem előtt tartva, az ő tempójában engeditek leválni, a legjobbat teszitek vele. A lényeg a rugalmasság. Ha arra van szüksége, öleljétek. Amikor viszont eljön az ideje engedjétek szabadjára.

A gyerek olyan, mint egy fa. Erős gyökerekre van szüksége, ahhoz hogy nagyra nőhessen és ellen tudjon állni az élet viharainak. Ezeket a gyökereket az első években növeszti. Ezért olyan fontos, hogy mellette álljunk és érezze a felé irányuló feltétlen szeretetünket.

Forrás: Lányomnak az életről 
Kép: Profile / Pixabay