Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Babagyilkos gyanúsított

Napra pontosan 17 évvel az elkövetés után fogták el azt a nőt, akit azzal gyanúsítanak a fejér megyei rendőrök, hogy megölte csecsemőjét - az asszony már várta, hogy megszabaduljon bűne cipelt terhétől.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Babagyilkos gyanúsított

– Székesfehérváron, egy József utcai konténerben találtak halott újszülöttet 1998. október 1-jén – emlékszik vissza Papi Koppány őrnagy, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának főnyomozója. – A lánycsecsemő holtteste ágyneműbe és reklámszatyorba volt bugyolálva, szájába gyerekzoknit tömtek. Kollégáim kiterjedt adatgyűjtést folytattak, tucatszám hallgattak meg tanúkat, a lakosság segítségét kérve az ágyneműt több médiumban bemutatták. Voltak fogódzók a felderítésben. Az ágyneműben talált állatszőr alapján azt feltételeztük, hogy az elkövető házi kedvencet tart, az áldozat szájában talált gyerekzokni arra engedett következtetni, hogy kisgyermeket nevel – ennek ellenére kétséget kizáróan nem sikerült azonosítani az elkövetőt. Képbe került gyanúsítottként egy, a holttest megtalálásának közelében lakó fiatal nő, akiről a környezetében élők elmondták, hogy az eset időpontjában megváltoztak a szokásai, nem beszélgetett azokkal, akikkel korábban megtette, kutyája sétáltatása közben furcsán összefogta magán a kabátját, és mintha alkatában is változás állt volna be, őt azonban egy – nem a rendőrség által elrendelt – nőgyógyászati vizsgálat tisztázta.

Papi Koppány őrnagy: Elővettük a régi aktákat

A zsaruk fél év után kénytelenek voltak lezárni a nyomozást, azonban tovább foglalkoztatta őket a megoldatlan eset. Amint lehetőségük nyílt rá, új teóriákat állítottak fel, újabb szakértői véleményeket kértek az üggyel kapcsolatban. Kiderült, csak egy célirányosan a közelmúltbéli terhességre irányuló nőgyógyászati vizsgálat állapíthatta volna meg egyértelműen, hogy a nyomozók látókörébe került nő szült-e a csecsemő megtalálása előtti időszakban. A zsaruk rendelkezésére állt DNS-minta a feltételezett anyától, és ezt össze akarták vetni az első számú gyanúsított genetikai struktúrájával.

Győrfi Emese őrnagy: B. Katalin részben beismerő vallomást tett

– Kollégáimmal október 1-jén felkerestük B. Katalint (34), és tájékoztattuk, milyen ügyben szeretnénk kihallgatni – mondja Győrfi Emese őrnagy, a főkapitányság vizsgálati osztályának helyettes vezetője. – A fiatalasszony nem lepődött meg, nem kérdezett, beletörődő, együttműködő volt, viselkedése arra utalt, tudja, a játszma véget ért. Pár szóval vázoltam neki, hogy az egyre fejlődő technikai módszerekkel mind közelebb kerültünk a 17 évvel ezelőtti eset felgöngyölítéséhez. Megkérdeztem tőle, el akar-e mondani valamit. „Mit kaphatok én ezért?” – kérdezett vissza, majd részben beismerő vallomást tett. Elmondása szerint a baba születésekor nagyon megijedt, rossz döntést hozott, megbánta tettét, és azóta várta, hogy mikor derül ki sötét bűne. Akadnak még tisztázandó részletek az üggyel kapcsolatban: a nő vallomása nem minden ponton egyezik a szakértői véleményekkel alátámasztott megállapításainkkal. A székesfehérvári asszonyt emberölés bűntettével gyanúsítottuk meg, szabadlábon védekezik.

Forrás és fotó: police.hu

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük