Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Babahoroszkóp 8. rész – Skorpió baba

Bizonyára minden szülő tudja, hogy gyermeke milyen csillagjegyben született, azt viszont már kevesebben tudják, hogy ebből eredően milyen tulajdonságok jellemzőek a gyermekre. Sorozatunkkal ebben szeretnénk segíteni...

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Babahoroszkóp 8. rész – Skorpió baba

skorpioA Skorpió gyermek egyik szembetűnő tulajdonsága a kíváncsiság, környezetével hamar megismerkedik. Csecsemőként makacsságával hívhatja fel magára a figyelmet. Azonban ez nem tekinthető negatív tulajdonságának, hiszen nemcsak akkor kitartó amikor nem akar valamit megtenni, hanem képes fáradhatatlanul próbálkozni egy számára új mozdulattal vagy az építőjáték összeillesztésével. Etetése olykor embert próbáló feladat lehet, hol farkasétvággyal eszik, hol pedig nem hajlandó elfogyasztani a kedvenc ételét sem. Ezzel tulajdonképpen egyfajta érzelmi próbának veti alá szeretteit. Mivel a szeretet nagyon fontos számára, igen félénknek mutatkozik, ha testvére születik, ezért nagyobb gondot kell fordítani arra, hogy ilyenkor is elegendő figyelemben részesüljön.

Szereti ha gyengédek vele, ha körülötte forog a világ, ezzel is új ismeretekre tesz szert. 2 éves kora körül kiütközhet rajta a zárkózottság első jele, nehezen nyílik meg, ezért lassabban tanul meg beszélni is. Erős hangulatváltozásai lehetnek, aminek egyik pillanatban örül, azt a másikban dühösen a földhöz vágja. Fontos, hogy mindig legyenek őszinték hozzá, mert hamar megérzi ha becsapják. A szobájára nem kényes, a berendezési tárgyak legyenek egyszerűek. A jelenléte nélkül, sohase nyúljanak a halmijaihoz, erre kényes. Sokszor fog egyedül játszani, a társaság nem igazán vonzza.  Tele van energiával, ezért napközben olyan elfoglaltságot kell találni számára, ami kellően kifárasztja, a családi programokat és közös játékokat kedveli. Az érzéseit mindig tartsák tiszteletben, nagyon bonyolult, finom és kimondottan intellektuális lelki élete van. Neveléséhez végtelen türelem, megértés szükséges, az elnyert bizalom az egyetlen kulcs, amivel hozzáférhetnek. Legyenek vele szemben mindig kiszámíthatóak és következetesek. Az érzéseit nem hajlandó kibeszélni, ez csak növelheti a zárkózottságát, ezért hagyják, hogy a meséket ő fejezze be, rajzoltassák vagy bábozzanak vele. Ezekben a játékokban fogja elmesélni az érzéseit.

Kitartó figyelme és mély lelki érdeklődése azonban jó emberismerővé teszi. Ennek a gyermeknek már kicsi korában is erőteljes kisugárzása és odafigyelésre kényszerítő arckifejezése van. Szeretteihez szenvedélyes odaadással ragaszkodik, akiben azonban csalódik, azt hasonló intenzitással képes elutasítani. Kiengesztelni korántsem egyszerű, mert sérelmei hosszú távon is intenzíven élnek lelkében. Gyakran teszi próbára jelentőségteljes hallgatásával vagy éppen zavarba ejtő kérdéseivel szülei, tanárai türelmét. Valószerűtlenül hosszú ideig képes várni valamire, kitartása és céltudatossága egyedülálló. A dolgok mélyének, okának megismerése már kicsi gyermekként jellemzi. Ő az aki a rosszat, a csúnyát is meg akarja ismerni. Veleszületett pszichológiai és diplomáciai érzékkel rendelkezik. Szorgalma és becsvágya azonban csekély, ezért gyakran a háttérben húzódik meg. Sokat és szívesen van egyedül, mert zavartalanul akar foglalkozni azzal, ami érdekli. Különc lénye lehetővé teszi, hogy mindent kinyomozzon, ami felkeltette az érdeklődését, szenvedélyesen keresi a kihívásokat.

Babahoroszkóp 1. rész – Kos baba
Babahoroszkóp 2. rész -Bika baba
Babahoroszkóp 3. rész – Ikrek baba
Babahoroszkóp 4. rész – Rák baba

Babahoroszkóp 5. rész – Oroszlán baba

Babahoroszkóp 6.rész – Szűz baba
Babahoroszkóp 7. rész – Mérleg baba
Babahoroszkóp 9. rész – Nyilas baba
Babahoroszkóp 10. rész – Bak baba
Babahoroszkóp 11. rész – Vízöntő baba
Babahoroszkóp 12. rész – Halak baba

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük