Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Balkezesség

A Föld népességének mintegy 15 %-a balkezes. 1992 óta (augusztus 13-án) a Balkezesek Világnapján igyekeznek felhívni a balkezességre a figyelmet.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Balkezesség
Mi a közös bennük: Arisztotelész, Julius Caesar, Michelangelo, Napóleon, Marie Curie, Benedek Tibor, Gyarmati Dezső, Papp László, Petőfi Sándor, Puskás Ferenc? Azon kívül, hogy híresek és ügyesek, mindannyian balkezesek, de nem mondhatnánk róluk, hogy „seték”.

Szó sincs arról, hogy a balkezesség valamiféle hátrány, vagy baj lenne, de sok egyszerű használati tárgyból más kiképzésűt kellene gyártani a balkezeseknek. Nemrég vásároltam egy ollót, az volt ráírva, jobb és balkezeseknek egyaránt megfelelő. Ami nem volt túl meggyőző számomra, de mivel nem vagyok balkezes, nem tudom igazolni.

A boltokban pár éve egyre több balkezeseknek készült árut láthatunk, csak kétszer-háromszor drágábban, mint a hagyományos termékek. Régen szokás volt a gyereket leszoktatni a balkezességről. A tanítónők nagy gondot fordítottak arra, hogy rászóljanak a gyerekre, ha dominánsan a bal kezét használta. A „csúnya” kezét hátra kellett tennie, hogy még véletlenül se jusson eszébe azzal rajzolni, írni. Lehet, hogy jobb kézzel tanult meg írni, de például a barátnőm, akit szintén az előbbi elvek szerint tanítottak, jobb kézzel ír, viszont sokkal szebben rajzol ballal, és alapvető tevékenységeket is ballal végzi.

Miért kell a balkezeseknek speciális termék? Vegyük például az írást: a balkezesek kvázi tolják a ceruzát a papíron, ami által szinte belevésik a betűt a lapba. Ez természetesen sokkal több energiát igényel az izmoktól. Megkönnyíthetjük a munkájukat egy görbített hegyű tollal. Milyen tevékenység okoz gondot a balkezeseknek? Konzervnyitás, ajtózár, egérhasználat, fűrészelés…

A tudósokat foglalkoztatja a balkezesség okának kutatása, de az igazat megvallva egyértelmű és mindenki által elfogadott magyarázatot még nem kaptunk. Egy apró génen – LRRTM1- múlik, hogy valaki bal- vagy jobbkezes lesz. Vizsgálatokkal kimutatták, hogy a balkezesek agya gyorsabban jár, jobbak a számítógépes játékokban és jó sportolók. Viszont többet éri őket baleset. Érdekes a magyar nyelv: bal-baleset. A bal szócskára asszociálva negatív dolgok jutnak eszünkbe. Pedig semmi nem támasztja alá ezt a teóriát.

A balkezesek esetében a jobb agyfélteke a domináns. A jobb agyfélteke az átfogó gondolkodásért, az intuícióért és a térbeli tudatért felelős, míg a bal az elemző-logikus gondolkodásért és a nyelvi képességekért.

Végül egy érdekesség, a világ egyik legnagyobb festője, Csontváry Kosztka Tivadar, híres festményén, az Önarcképen bal kézzel tartja az ecsetet. Félreértés ne essék, nem volt balkezes, csupán tükörből festette meg önmagát, és akarva-akaratlanul is rámutatott arra a tényre, hogy léteznek balkezes emberek is. A társadalommal meg kell ismertetni, el kell fogadtatni és a problémákra fel kell hívni a figyelmet a balkezességgel kapcsolatban.

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük