Hirdetés Partneri kampány helye
Életmód

Beadta a válókeresetet, mert férje belenyomta a fejét az esküvői tortába

A nő ezt az egyet kérte vőlegényétől, hogy ne tegye. Mégsem tartotta tiszteletben a kérését, ezért felesége otthagyta az egész esküvőt - és most el akar válni.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Beadta a válókeresetet, mert férje belenyomta a fejét az esküvői tortába

"Megragadott a tarkómnál fogva, és belenyomta az arcomat a tortába"

Az esküvője után nem sokkal már be is adta a válókeresetet az a nő, akit teljesen feldühített a férje azzal, hogy belenyomta a fejét az esküvői tortába – írja a Mirror.

A nő szerint ez megbocsáthatatlan bűn, főleg azért, mert külön megkérte a férfit, hogy ezt ne tegye. 

"Amikor a vőlegényem 2020-ban megkérte a kezem, én igent mondtam. Az egyetlen kérésem az volt felé, hogy ne nyomja az arcomba a tortaszeletemet az ünnepség alatt” – írta a nő.

Hozzátette, hogy azt hitte, jól ismeri a férfit és bízhat benne, hogy tiszteletben tartja a kérését – de nem így lett. 

"Megragadott a tarkómnál fogva, és belenyomta az arcomat a tortába. Előre tudta, hogy ezt meg fogja tenni, hiszen pótmuffint készíttetett” – mondta a nő, aki annyire mérges lett, hogy otthagyta az egész ünnepséget.
 

A család próbálta békíteni, de ő hajthatatlan

A családja folyamatosan kérleli a nőt, hogy adjon a férfinek még egy esélyt, ám ő hallani sem akar róla: elhatározta, hogy beadja a válókeresetet. Szerinte egyáltalán nem reagálja túl a történteket, itt nem erről van szó. 

Családja arra is felhívta a figyelmét, hogy nem szabad már az első problémánál feladni, ki kell tartani egymás mellett, de szerinte ez egy megbocsáthatatlan hiba volt.

A nő a Redditen is mesélt arról, ami vele történt, és sok kommentelő egyetértett vele abban, hogy jó döntést hozott. 

Volt, aki azt írta, hogy egy hasonló csíny miatt ő is elválna a férjétől.

Indexkép: Depositphotos.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük