Hirdetés Partneri kampány helye
Életmód

Beperelték fiukat, mert 6 év után sem született unokájuk

Mindenki ismeri azt a típusú nagymamát/nagypapát, aki az első kiszemelt barátnő vagy barát esetén azonnal felhozza az unoka témát, és noszogatja a gyerekét, hogy mielőbb kezdjenek bele a babaprojektbe. Vannak persze olyanok is, akik kicsit túlzásba esnek a dolgot illetően, a következő történet is egy hasonló szülői párról szól.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Beperelték fiukat, mert 6 év után sem született unokájuk

/Képünk illusztráció/

Rengeteg pénzt költöttek gyerekükre, aztán unoka meg nincs

A 61 éves Sanjeev és 57 éves Sadhana Prasad beperelték saját fiukat, a 35 éves Shreyt, ugyanis 6 év házasság után sem volt képes egy unokát felmutatni számukra. Az elégedetlen szülők bíróság előtt szeretnék tisztázni a helyzetet, és egy komoly keresettel fordultak az indiai hatósághoz. Ebben leírják, hogy rengeteg pénzt költöttek egy szem fiuk taníttatására, majd a házasságára is, így illő lenne most már egy unokával megörvendeztetni őket.

„Minden szülő egyszer nagyszülő szeretne lenni. Shreyt felneveltük, különböző képzésekre írattuk be, és az esküvőjüket is álltuk, szeretnénk most már, így időskorunkban egy unokával foglalkozni” – mondta a leendő nagypapa, aki busás összeget vár fiától és menyétől, ha továbbra se lesz unokája.

Pilótaképzés, nászút, luxusautó

Az indiai család a legjobbat szerette volna a fiúnak, így mindent megadtak neki, amire csak vágyott. 2006-ban beíratták egy pilótaképzésre Amerikában, ami összesen 65 ezer dollárjukba került. Mivel nem kapott rögtön állást, két évig még otthon lakott, így a szülei kénytelenek voltak eltartani. Ezután ugyan lett munkája, amit szeretett is, így Sanjeev és Sadhana Prasadnak már csak a tökéletes feleségre kellett koncentrálniuk.

2016-ban meg is találták, és a fiatal pár rövid időn belül össze is házasodott. Az esküvőt is a szülők állták, amit egy ötcsillagos szállodában tartottak minden luxussal megfűszerezve. Ha ez nem lett volna elég, Shrey és felesége nászajándékként egy luxusautót kapott, valamint egy 80 ezer dollár értékű nászutat, amit ki is használnak.

A kereset szerint összesen 257 ezer dollárt fektettek a fiukba, de 643 ezernyi dollárt szeretnének visszakapni abban az esetben, ha nem lesz unokájuk.

A fiú egyáltalán nem akar gyereket

Sokan gondolhatnák azt, hogy valamilyen szervi, esetleg lelki eredetű baj miatt nincs még gyereke a fiatal, indiai párnak, ám az indok rendkívül egyszerű: egyelőre nem is nagyon tesznek érte, hogy legyen. Ha a bíróság az idős szülőket hozza ki a per nyerteseként, akkor Shreynek és a feleségének 1 éve lesz arra, hogy unokákkal bővítsék a családot. Ellenkező esetben mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, hogy valamilyen úton-módon enyhítsék a mama és a papa szívfájdalmát.

Indexkép: Depositphotos.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük