Hirdetés Partneri kampány helye
Baba

Beszélgess mellette sokat! – Ilyen hatással van az értelmes társalgás a babák agyára

Kutatók szerint összefüggés van a csecsemőkorban hallott beszéd minősége és az agy beszédközpontjának szerkezeti felépítése között. 

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Beszélgess mellette sokat! – Ilyen hatással van az értelmes társalgás a babák agyára

Fejlettebb volt azoknak az agya, akik a társaiknál több értelmes szót hallottak

A beszédközpont fejlődésének korai szakaszait vizsgálták a kutatók, és azt állapították meg, hogy már hat hónapos gyerekek esetében is van összefüggés a nyelvi bemenet és az agy szerkezete között – erről beszélt a brit Independentnek John Spencer, a University of East Anglia pszichológiai intézetének professzora. 

A kutatócsoport úgy találta, hogy közvetlen ok-okozati összefüggés van a csecsemőkorban hallott beszéd minősége és az agy beszédközpontjának szerkezeti felépítése között. 

Az eredményeket a Journal of Neuroscience folyóiratban publikálták. 

163 gyermek bevonásával végezték a kísérletet: a kutatók napokon át mindent rögzítettek, ami elhangzott a gyerekek környezetében. A kicsik agyáról MRI felvételek készültek alvás közben, majd ezeket az adatokat vetették össze azzal, hogy milyen jellegű beszédet hallottak a kicsik. 

Azt figyelték meg, hogy azoknak az agya, akik a társaiknál több értelmes szót hallottak, fejlettebb volt.

Megállapították, hogy a beszédhez szükséges fiziológiai fejlődés már azelőtt elkezdődik, hogy a gyerek kimondaná az első szavait. Akik gyakrabban hallanak értelmes beszédet a környezetükben, azoknál már korán épülni kezd az agyi struktúra is, ami a kifinomult nyelvfeldolgozást teszi lehetővé.
 

Olvasd el ezt is: Kíváncsi csecsemők: már egyévesen megértik, miről beszélnek mások

Indexkép: Depositphotos.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Először adtak agykárosodott újszülötteknek terápiás céllal anyatejet orrjáratba hazánkban 20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt Hogyan mérhető a baba fejlődése a percentilis görbékkel? 10 fulladásveszélyes étel babáknak (és hogyan add biztonságosan) Hozzátáplálás: 5 lépés, hogyan kezdd el biztonságosan (és mit NE tegyél) Baba napi étrend minta: 5 mintaétrend életkor szerint 0–1 éves korig Mit ehet a baba 1 évesen? (8 új étel, amit végre adhatsz) Mit ehet a baba 8 hónaposan? (20+ új étel és mintaétrend)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük