Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Betiltott két mágneses játékot a fogyasztóvédelmi hatóság

Komoly veszélyt jelenthetnek egyes mágneses játékok, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) szakembereinek vizsgálata alapján a vizsgált 10 játék közül két termék forgalmazását megtiltották, mert súlyos sérülést okozhatnak.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Betiltott két mágneses játékot a fogyasztóvédelmi hatóság

Az NFH tegnapi, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az egyik játék egy mágneses darts: a nyíl száráról könnyen letekerhető a mágneses alkatrész, ami a megengedettnél hatszor erősebb volt.
    
A másik játék egy mágneses építő készlet, amelyben könnyen lenyelhető mágneses alkatrész volt, illetve ebben is a megengedettnél többször erősebb volt a mágnes.
    
{HASONLOCIKKEK}A tájékoztatás szerint a hatóság idén másodszor vizsgálta a mágneses játékokat, s a tavalyi évhez képest egyértelmű javulást tapasztalt: a 2014-es vizsgálatban a játékok 43 százaléka tartalmazott a gyermekekre veszélyes mágnest. A vizsgált termékek listája a hatóság honlapján olvasható.
    
A közlemény ismerteti: azok a mágneses játékok, amelyek túlságosan erős mágneseket tartalmaznak, azért lehetnek veszélyesek, mert a játékokról leválasztható mágneseket a gyerekek könnyen lenyelhetik. Abban az esetben pedig, ha egy gyerek szervezetébe véletlenül egynél több mágnes kerül, akkor azok a bélfalon keresztül vonzhatják egymást, amelyek végül bélperforációt vagy bélelzáródást okozhatnak. Ezeknek a betegségeknek a felismerése nem mindig egyszerű, mert sok gyermek csak influenzaszerű tüneteket mutat – figyelmeztet a közlemény.

Forrás: MTI
Fotó: foter.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük