Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

Betörés a gyermekkórházba

Vandál pusztítás történt a Heim Pál Gyermekkórházban.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Betörés a gyermekkórházba

Az ország kiemelt gyermekgyógyászati létesítményét, a Heim Pál Kórházat 2010. február 28-án megdöbbentő esemény érte. A nemzetközi és hazai gyermekgyógyászat kiemelkedő intézményébe betörtek, és igen értékes műszaki-technikai és informatikai eszközöket loptak el. Az éjszakai bűntett a kórház műszaki-technikai épületében történt, miközben a környező épületekben és ellátó helyiségekben kis beteg gyermekek gyógyítása  zajlott.

A rendőrségi nyomozás folyik,  az anyagi kár igen jelentős. A több milliós nagyságrendű bűntett során technikai eszközök, számítógépek és kiszolgáló műszerek tűntek el, a vandál pusztítás során az épületben is számottevő kár keletkezett. A kórház főigazgatója, prof.dr. Harmat György a Napidoktornak elmondta: az egyébként is nehéz anyagi helyzetben levő kórházat az anyagi károk mellett érzékenyen érintette a vandalizmus ténye, mindemellett a gyógyítás folyamatában és színvonalában a bűntény nem okoz semmiféle változást. A kórház orvosai, gyógyítói továbbra is éjjel-nappal, felelősséggel végzik munkájukat, a kis betegek gyógyítását.

Forrás: napidoktor.hu

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük