Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Betti, a Desperado érces hangú énekesnője büszkén viseli a pocakját

Interjú Bettivel a Desperado érces hangú énekesnőjével, aki "civilben" kismama!

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Betti, a Desperado érces hangú énekesnője büszkén viseli a pocakját

– Amikor kislány voltál, sokszor gondoltál arra, hogy egyszer majd anyuka leszel? Ha igen, hogyan és hány évesen képzelted el magad ebben a szerepben?

– Igen, sokszor gondoltam arra,hogy egyszer anyuka leszek, az unokahúgommal sokat beszélgettünk kislányként erről a témáról és persze el is játszottuk. Hol én szültem, hol ő. Mindig azt terveztem, hogy még 30 éves korom előtt világra hozom az első babámat. Mivel júniusban leszek 29, a tervem úgy látszik, valóra válik.

– Hosszas tervezgetés eredménye a kis pocaklakód? Gondolom, ha valaki énekesnő, ráadásul egy csapat tagjaként, fontos, hogy az együttes lemez megjelenési, s egyéb elfoglaltságaival is időben össze lehessen egyeztetni a baba érkezésének időpontját.

– A párommal egy évvel ezelőtt határoztuk el, hogy kapcsolatunk eljutott  arra a szintre, hogy elérkezettnek gondoltuk a babavállalást. Mivel 2008 őszén jelent meg az ötödik nagylemezünk, úgy éreztük, pont jókor érkezik a kicsi. A pocakomban volt, amikor énekeltem az albumra a dalokat és a nyárvégi koncerteket is együtt csináltuk. Nem kis szervezést fog igényelni a fellépések és a gyereknevelés összeegyeztetése a jövőben, de remélem menni fog.

– Milyen volt a várandósságod eddig? Küzdesz a hányingerrel, rosszullétekkel, s esetleg súlyfelesleggel?

– Nagyon nagy szerencsém volt és elmondhatom, hogy mindig ilyen várandósságról álmodtam. Semmiféle rosszullétem nem volt egész idő alatt és talán emiatt is egy nagyon természetes dolognak éltem meg ezt az időszakot, amiből már alig egy hónap van hátra. Szedtem fel magamra nem kevés kilót is,de nem élem meg ezt sem tragikusan és az orvosom szerint sem beszélhetünk túlsúlyról,hanem a szükséges jött rám.

– Mennyire segített abban, hogy jól érezd magad a bőrödben, hogy Mammystic ruhákat viseltél?

– Óriási segítség volt számomra, hogy a szerencsém összehozott Pintácsi Vikivek, s ráadásul abban az időben kezdett még csak igazán láthatóvá válni a pocakom. A Mammystic ruhák nekem két okból is nagyon jók, az egyik, hogy nagyon praktikusak, egyediek hétköznapra is, másrészt a ruhát viselő leendő anyuka továbbra is igazi nőnek érezheti magát, ha esetleg egy partyra vagy színházba szeretne ellátogatni. Én kitűnően tudom használni fellépések alkalmával is. Anyaga és szabása kényelmes viseletet biztosít minden kismama számára.

– Melyek a kedvenc Mammystic darabjaid?

– Nekem szinte mind a kedvencem,de kiemelném a fekete-fehér csíkos felsőket, mivel ilyet még nem láttam egy kismamaruházatnál sem, valamint nagyon szeretem az egyszínű barna összeállításokat is csini miniszoknyával.

– Kislányt vagy kisfiút vártok? Voltak ezzel kapcsolatban neked vagy a párodnak vágyai, elképzelései?

– Kislányt várunk és titkon mindketten erre is vágytunk, de a lényeg természetesen az, hogy egészséges legyen.

– Készen van már a babaszoba?

– Január elején lakás felújítási projektbe kezdtünk, ugyanis rájöttünk, hogy kell a tetőtér is a kényelmes életterünkhöz. Így a babaszoba sincs még kész, de bízom benne, hogy mire megérkezik a kislányunk, minden a helyére kerül.

– Párod hogyan készül az apaságra?

– Ő is szedett fel néhány plusz kilót, csupán szolidaritásból, de a viccet félretéve, beleolvasgat szakkönyvekbe és ha valamiben elbizonytalanodik, azonnal az interneten terem, választ keresve a kérdéseire. A fürdetésre és a pelenkázásra is nagyon készül, szeretné sok dologból kivenni a részét.

– Neki melyik ruhában tetszel a legjobban?

– Ő főleg a színes, vidám mintás ruhadarabokat kedveli és a háromnegyedes nadrágokat, jó kis csizmával.

– Mit üzennél más kismamáknak?

– A nők életében ez egy csodálatos időszak. Viseljék bátran a nőiességüket, maradjanak meg igazi nőnek és viseljék büszkén a pocakjukat!

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük