Hirdetés Partneri kampány helye
Családi Vállalkozás

Családi vállalkozás bemutatkozója Gyakorlat teszi a mestert!

Az álmom vált valóra azzal, hogy elindítottam a honlapomat. Sokáig kacérkodtam a gondolattal, hogy létrehozzam a saját helyesírási gyakorlóanyagomat. A szülések előtt már megvolt az alapanyag, hisz a munkám révén beleláttam, pontosan mi is kell a gyerekeknek, hogy örömmel tanuljanak. Csakhogy a helyesírás gyakorlás területéről, szerintem még hiányzott egy igazán jó gyakorlóanyag. Az első terhességem megállított, szülés után csak a babára koncentráltam, a második terhességem viszont elindított az úton. A tankönyvkiadás becsődölése befolyással bírt a munkahelyemre is, így a visszatérésem akadályokba ütközött. Ekkor álltam neki újra az ötletelésnek, és a már meglévő alapanyag átdolgozásának, bővítésének. És belevágtam.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Családi vállalkozás bemutatkozója Gyakorlat teszi a mestert!

A helyesírás gyakorlását a gyerekek, tisztelet a kivételnek, nyűgnek tartják. Elég bajuk van az igazán fontos tantárgyakkal, nehogy már a helyesírás gyakorlásra fecséreljék az idejüket.  A magyarórákon pedig nagyon kevés az idő a fejlesztésre, a gyakorlásra. Azt tartottam szem előtt, hogy a lehető legkönnyebb elérést biztosítsam a gyakorlóanyag számára. Ezért lett a honlapom neve: Online helyesírás gyakorlás. Bárki, bárhol belevághat, a saját tempójában haladhat, hiszen online eléri a gyakorlócsomagokat, amelyek a gyakorlófeladatsorok mellett számos egyéb (okoskártyák, olvasmányok, színezők, videók) lehetőséget nyújtanak a tanultak bevésére is. Mivel látatlanba senki nem mer belevágni, úgy gondoltam az Online helyesírás gyakorlás Magazinja a legjobb kiindulási pont, hogy belelássanak a diákok OHGY világába. 

A vállalkozás jelenleg még gyerekcipőben jár, a honlapon is rengeteg a munka még… hiszen egy kezdő vállalkozó abból építkezik, amije van. Nekem erre a szellemi tőke állt rendelkezésemre, így maradt az önerőből, kevés pénzből való építkezés: honlapszerkesztés, reklámozás stb. Egy valamiből volt és még most is nagyon sok van: a lelkesedés. Tudom, hogy szükség van arra, amit nyújtok a diákoknak, hogy egy végiggyakorolt  helyesírási csomag után biztosan belevágnak a következőbe, mert sikerélményük lesz, mert felnyitom a szemüket, előhívom az akaratukat, sőt a lelkesedésüket is a téma iránt. A magyar helyesírás ugyanis alapvető elvárás, a szabályok azonban nehezen követhetők, szükség van a segítő kézre.

A családom többé-kevésbé támogatta a vállalkozói ötletemet. Hiába volt meg az alapanyag, amit a munkában töltött éveim alatt (amikor tankönyveket szerkesztettem) munka után, akkor még gyerek nélkül, csak egy férjjel az oldalamon összeállítottam, a gyerekek mellett már nagyon sok időegyeztetési problémába ütköztem. Énidő, mostanában így nevezik, amikor egy anyuka egy-két vagy több kisgyerek mellett megpróbálja kiszakítani önmagára, a gondolataira, a nyugalmára a csöppke kis idejét. Én is folyamatosan ezzel kísérletezem… a három és fél éves és az egyéves gyermekeim mellett. Amikor körülbelül fél éve belevágtam, hogy megvalósítsam önmagam a picurkák mellett, naponta csak a dél körüli alvásidőt tudtam hasznosítani. Most már egy fokkal könnyebb, a kisebbik is átalussza az éjszakákat, így már merészebben csúszok bele a munkával az éjjelbe. Hozzá kell tennem, a férjem nem nézi jó szemmel, hiszen sokszor a pihenés stb. rovására megy az egész… De ha a belső erő hajt, nincs mit tenni ellene.

A vállalkozásommal a lehető legtöbbet próbálok foglalkozni egy héten, ami a napi négy órát nagyjából kiteszi. A többi idő a családé, a házimunkáé stb. Ez az idő épphogy elég, sőt, csak igen lassú haladást eredményez, de jelenleg ennyi van. A gyerekek folyton rángatják a karomat, a lábamat, ha számítógéphez ülök, így biztosítanak arról, hogy esélyem sincs elcsenni tőlük az időt. A férjem próbálja őket elterelni, de ha nem megy, akkor nincs mese, visszaáll az anyaüzemmód.  A vállakozás kimenetele még a jövő zenéje, azt viszont biztosan tudom, hogy a gyermekeim a gyakorlóanyagaimat mindenképpen használni fogják iskoláskorukban.

A vállalkozás sikere az idő és a pénz hatékony befektetése. Ha megvan a cél, a feltételek adottak, esetemben a szellemi tőke, és a kevéske ráfordítható pénz, akkor nincs más hátra, mint az, hogy amennyire csak lehet, merüljünk el benne, akarjuk a legjobbat kihozni belőle. Úgy gondolom ez a siker kulcsa. Az előrébb jutáshoz, az értékesítéshez rengeteg ötletet találok az interneten, de szoktam vásárolni tréningeket is, amelyek utat mutatnak. Sokszor úgy érzem, lehet, hogy kevés vagyok ahhoz, hogy önerőből eljussak a célig, de egy kis pihenés, újragondolás, néhány segítőkész fórumozótárs újra lendületbe hoz. A technikai problémák tudnak a leginkább visszavetni, el kell fogadni, nem született mindenki programozónak. Még a tárhelyszolgáltatómmal sem mindig értek szót, annyira szakmaira veszik a csevejt. Így marad az utánaolvasás, a feltérképezés, a tanulás…

Újra belevágnék-e? Persze. Mert az önmegvalósításnak teret kell engedni.

www.online-helyesiras-gyakorlas.hu
https://www.facebook.com/onlinehelyesirasgyakorlas

Szeretnéd te is bemutatni saját családi vállalkozásodat? Küldd el nekünk a bemutatkozó leveled a Családinet felhívása alapján, részletek itt: Megjelenési lehetőség családi vállalkozásoknak és vállalkozó szülőknek

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

100 ezer forintos iskolakezdési támogatás: kik kaphatják meg, és mikor érkezhet? Apaszabadság Magyarországon – Mennyi az annyi, és mit tanulhatnánk a többi európai országtól? 2026-os SZJA-kedvezmények: ennyi pénzt hagysz az asztalon, ha nem nyilatkozol időben CSOK Plusz 2026: 6 tipikus hiba, amin tényleg milliók múlhatnak – és egy példa, mennyit buksz, ha rosszul időzítesz Havi 50–65 ezer forint vissza a bölcsis díjból 2026-ban? Mutatjuk, ki kapja meg és hogyan igényeld 10 perc alatt 645 ezer CSED, 452 ezer GYED 2026-ban? Itt az új plafon-térkép Akár havi +80 ezer Ft is maradhat nálad 2026-tól. Így kapod meg a dupla családi adókedvezményt – lépésről lépésre Szép tervek, nehéz valóság: Miért nem a fiatalokhoz jutnak a kedvezményes hitelek?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük