Családi vállalkozás csapdák: – Én ebbe fogok egyszer beledögleni

Amikor megkérdeztem, mit csinálna akkor, ha nem ezt, azt felelte: Akkor is ezt. Sokszor tényleg életük művén, a legjobban szeretett tevékenységen dolgoznak azok, akik totálisan beleszédülnek a vállalkozásukba. Öt helyett vállalnak és végül egészségük árán is folytatják. Szó szerint beledöglenek a munkába. Az ebben a hatalmas csapda, hogy legtöbbször tényleg szeretik a munkájukat. (Vagy valaha nagyon szerették, csak már nem emlékeznek rá.) És végtelenül perfekcionisták és maximalisták, hogy odaadják a feladatok egy részét másnak.
 

Ha beledöglök is…

A hiba éppen ebben van. Akik ennyire bele vannak pörögve a feladatba, többnyire képtelenek azt kiadni másoknak, mert valahogy mindig csupa „dilettánssal vannak körülvéve”, és a „mai munkaerő piaci helyzetben nem is lehet megfelelő munkaerőt kapni már”, hiszen mindenki „kinn van külföldön vagy a saját pecsenyéjét sütögeti”. Ismerünk ilyen személyt? Láttuk már őt mondjuk a szomszédban? Az az átka, hogy mindig kicsi marad, mindig fáradt marad, és mindig túlvállalja magát. Érdemes lehet egy kicsit elgondolkodnia azon, hogy meddig is szeretne rabszolgaként dolgozni a vállalkozásában és mikor szeretné a megtermelt javakat egy kicsit élvezni?
 

Nehéz megállni – néha a kórházi ágy állít meg!

Gyakran tapasztalom, hogy aki ennyire munkamániás, azt a kórház, a betegség, vagy valami csúnya magánéleti botrány (válás, gyerek körüli cirkusz) zökkenti csak ki ebből. Amíg nincs igazán nagy baj, csak a maga vagy szerettei kedvéért nehezen áll meg. Nem tud kiszakadni, nem tud időt adni arra, ami igazán fontos volna; saját magára és a boldogságára.

Nekik legtöbbször a környezetük is hiába mondja, hogy meg kell állni, nem teszik meg, nem tudják, nem értik. Ha elkezdenek egy kicsit magukkal, önismeretükkel foglalkozni, ők akkor éjjel-nappal tanulnak, és akkor azt csinálják fanatizáltan. Borzasztó nehéz felismerniük, megérteniük, hogy éppen ez, ami végzetes rájuk nézve. A minden áron hajszolt teljesítmény.

Coachként, közgazdászként nekik a legnehezebb segíteni, mert nekik általában nincs ilyesmire idejük, és néha úgy ítélik, hogy pénzük sincs, hiszen mindenki helyett nekik kell (???) dolgozni. Ők a legritkábban jönnek maguktól, gyakran családtag hozza őket. Segíteni pedig csak közös elhatározással és szándékkal lehet.