Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Cselekedettel szeressünk – ne csak szavakkal

A gyermeki lélek még képekben, szimbólumokban gondolkodik és lelkükre leginkább a mesefigurák, természeti képek hatnak. Azt is tudnánk mondani, hogy a gyermekek még metaforákban, hasonlatokban gondolkodnak, lelküket ez ragadja meg leginkább és ez segíti fogékony szellemüket a fejlődésben. Ha ezt a gyakorlatba tudjuk ültetni, hogy megélhető drámajátékon keresztül bele is léphessenek a saját képi valóságukba, akkor élő dinamikának leszünk a tanúi, amikor a komplex emberi sajátosságokat egyszerű képi kifejezések segítségével érthetik meg.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Cselekedettel szeressünk – ne csak szavakkal

"Igazi lelkünket, akárcsak az ünneplő ruhánkat,
gondosan őrizzük meg, hogy tisztra legyen majd az ünnepekre."

                                                                               József Attila

Gyakran beszélünk feltétel nélküli szeretetről, azonban a gyerekek egyre ritkábban tapasztalják meg ezt a fajta érzelmi megnyilvánulást. A szülők, annak ellenére, hogy teljes szívből szeretik kis csemetéiket, sokszor képtelenek ezt teljességében közölni is gyerekeikkel. A közösségekben nagy a verseny, az összehasonlítás, a teljesítmény orientáltság, a feltételes jutalmazás és szinte véletlenszerű eseménynek számít, ha egy szülő a gyerekét csak úgy önmagáért dícséri vagy ölelgeti. Mások természetesnek veszik, hogy ők szeretik a gyerekeiket és természetesnek veszik, hogy gyermeküknek ezt természetesen tudnia kell, hiszen a mindennapi gondoskodásból ez logikusan következik még egy gyerek számára is, hogy ha valakiről gondoskodnak, akkor szeretik is. Szintén mások azt hiszik, hogy ez a szó – szeretlek – elég meggyőző és teljesen nyilvánvalóan azt jelenti, hogy szeretlek. Ha mondogatják, akkor az úgy is van, ezzel a dolog el is van intézve. A szavakkal kifejezett szeretet nagyon jó dolog, azonban a gyerkek a gondoskodásból és a kimondott szóból még nem érzik a feltétel nélküli elfogadás és szeretet mélységét, hiszen nekik még meg kell élniük azt, ölelésben vagy cselekvésen keresztül, hogy élő valósággá válhasson érzékeny lelkükben.

Amikor a gyermekek lélekfejlődéséről van szó, két párhuzamos tevékenységről tudunk beszélni. Az egyik a példamutatás, hiszen a szülő-gyermek kapcsolatban az egyik legerősebb kötődési forma az azonosság, a hasonlóság megtapasztalása. A gyermekek a felnőtteket utánozva tanulnak a leghamarabb és a legnagyobb örömet számukra az az öröm jelenti, hogy odatartoznak valahova, részei a családnak vagy a csoportnak. A másik ugyanilyen fontos téma a gyermek lelkében történő fejlődési folyamatok megértése. A gyermeki lélek még képekben, szimbólumokban gondolkodik és lelkére leginkább a mesefigurák, természeti képek hatnak. Azt is tudnánk mondani, hogy a gyermekek még metaforákban, hasonlatokban gondolkodnak, lelküket ez ragadja meg leginkább és ez segíti fogékony szellemüket a fejlődésben. Ha ezt a gyakorlatba tudjuk ültetni, hogy megélhető drámajátékon keresztül bele is léphessenek a saját képi valóságukba, akkor élő dinamikának leszünk a tanúi, amikor a komplex emberi sajátosságokat egyszerű képi kifejezések segítségével érthetik meg.

Az általunk bemutatott drámajáték az „Irgalmas szamaritánus” volt. Véleményem szerint ez a történet az emberi vívódás alapmintáját mutatja be, amikor mások szenvedését látva el kell döntenünk, hogy hogyan reagálunk. Az egyik ember azt a kérdést teszi fel, hogy „Mi fog velem történni, ha odamegyek?”, míg a másik ember ugyanezt a kérdést az irgalmasság szempontjából teszi fel: „Mi történik azzal az emberrel, ha nem megyek oda?” A történet a lélekben történő változást, átalakulási folyamatot dramatizálja.

A bibliaismereti játékokon négy gyerekkel vettünk részt: a sepsiszentgyörgyi "Hófehérke Napköziotthon"-ból, Biró Bóra Kamilla, Dániel Gréta, Farkas Maya, Zsigmond Zoltán, SZIKRA csapat néven. Szívmelengető dolog volt megélni a gyermekek aktív részvételét, öröm volt nézni a lelkesedésüket, együttműködésüket. Különböző játékszituációkban vettek részt és minden játékban érezhető volt az összetartás, a csapatmunka és megvolt a megfelelő ismeretük is a játékon való részvételhez. A kiscsoportban elültetett magnak – most már jól felismerhető jelei voltak -, kezdett kibontakozni a gyümölcse. A gyermeki lélek hálás, a befektetett munka sokszorosan megtérül örömben. A pedagógus legnagyobb öröme, ha átélheti a gyermeki lélek fejlődésének a csodáját. Nagyon büszke vagyok kis csapatom sikereire, ami számomra egy visszajelzést ad, arra vonatkozóan, hogy jó irányba haladunk.

A vallásos nevelés fontossága az óvodában az értékrend kialakításában hozza meg gyümölcsét, ha kialakul a hit, az embertársaink iránti szeretet, a jóakarat, a szerénység, a becsületesség, az irgalmasság, a tisztelet, a bátorság, az egymásra odafigyelés és hogy felismerhessük az igazán értékeset. Külön köszönet jár a szülőknek a rendszeres és kitartó együttműködésükért, elkísértek az úton, ami nagy segítség volt számomra. A pedagógus és a szülő egybeforrt munkája a gyermekek érdekét szolgálja.

Eredményeink:
A Szikra csapat I. helyezést ért el a Bibliaismereti játékokon, Kolozsvár 2016.
A Szivárvány – gyereklap szerkesztősége külön díjban részesítette Biró Bóra Kamillát jó szerep alakításáért, és rajzáért, valamint Szép Kinga felkészítő óvónőt.

A „Keressük a Legkreatívabb óvónőt” pályázatra beérkezett cikk.

 

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük