Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

Csoda: Halottnak nyilvánították – amikor az anyukája búcsúzott tőle, mégis felébredt

Falat mászott a 16 éves fiatal, ám amikor felért, elernyedt a teste. Először azt hitték, viccel - holott éppen megállt a szíve. Két órán át küzdöttek az életéért, és 5 perccel azután, hogy halottnak nyilvánították, megmozdult. Épp akkor, amikor anyukája búcsúzott tőle.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Csoda: Halottnak nyilvánították – amikor az anyukája búcsúzott tőle, mégis felébredt

5 perccel azután, hogy halottnak nyilvánították, visszatért az életbe

Falmászás közben állt meg a szíve egy texasi 16 éves tinédzsernek. Felmászott a falon, megkongatta a csengőt, majd elernyedt a teste. A jelenlévők nem tudták eldönteni, hogy viccel-e, vagy komolyan rosszul van, de mivel nem reagált, így lassan leeresztették. 

A 16 éves Sammy Berko életéért két órán keresztül küzdöttek, de nem tudták újraéleszteni – végül halottnak nyilvánították. Történetéről a New York Post számolt be.

Csodával határos módon azonban akkor, amikor a családja búcsút akart venni tőle, megmozdult.

Az édesanya azt mondta, beszélni kezdett hozzá, elmondta neki, hogy mennyire szereti és mennyire sajnálja, hogy nem tudták megmenteni az életét. Ekkor mozdult meg a gyermeke. 

Az orvosok azt mondták, ilyennel még sosem találkoztak. 5 perccel azután, hogy halottnak nyilvánították, visszatért az életbe.
 

TEXTSTART:33270feltamadt:TEXTSTOP
 

A fiatalnak rövidtávú memóriavesztése lett és gerincsérülést szenvedett, ezért nem emlékszik a baleset napjára és nem érzi a lábait – de nagyon szeretne újra járni és ezért mindent meg is tesz.
 

TEXTSTART:33270feltamadt2:TEXTSTOP
 

Kiderült az is, hogy a családjuk tagjai egy ritka genetikai rendellenességben szenvednek, amely miatt esetükben magas a hirtelen halál kockázata: emiatt halt meg Sammy bátyja is, szintén 16 évesen, szívrohamban. Most, hogy fény derült a betegségére, ő is és az édesanyja is élete végéig gyógyszert szed majd, hogy megelőzzék a hirtelen szívmegállást. 
 

TEXTSTART:33270feltamadt3:TEXTSTOP
 

Indexkép: Depositphotos.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük