Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Csodaosztály Szegeden: 146 érettségi jegyükből 143 ötös lett, az osztály fele külföldön tanul tovább

Fantasztikus teljesítményt értek el az érettségin a szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium matematika tagozatos végzősei: az egész osztályban mindössze három négyes eredmény született az érettségin, az összes többi ötös lett. Mindezt úgy, hogy a jegyek fele emelt szintű vizsgából származik. Az osztály nagy része most brit csúcsegyetemeken tanul tovább.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Csodaosztály Szegeden: 146 érettségi jegyükből 143 ötös lett, az osztály fele külföldön tanul tovább

A delmagyar.hu beszámolója szerint eddig sem volt ritka a kiemelkedő teljesítmény a Radnóti Gimnáziumban, ez az eredmény azonban minden eddigit túlszárnyal. A csodaosztály tagjainak fele most jó nevű külföldi egyetemeken – többségük  Oxforban és Cambridge-ben – folytatja tanulmányait.

A diákok Schultz János tanítványai, akinek már több korábbi tanulója is fényes karriert futott be. A legismertebb közülük Incze Attila, aki korábban a Nokiának dolgozott Finnországban, jelenleg pedig a kaliforniai Facebook-központ szoftverfejlesztő mérnöke. A mostani 12. M osztályból Williams Kada idén 300 000 induló közül nyerte el a megosztott első helyezést az Amerikai Matematikai Diákolimpián.

A magyar fiatalok teljesítménye azért is kimagasló, mert a brit elit egyetemekre bekerülni rendkívül nehéz. Nem csak külföldről, hanem a szigetországból is. Elmondható, hogy aki nem színvonalas – és rendkívül drága – magánintézménybe, hanem egy átlagos állami középiskolába jár Angliában, annak gyakorlatilag nincs esélye arra, hogy a legjobb egyetemek valamelyikén folytassa a tanulmányait.

Legalábbis így volt ez egészen mostanáig. A brit média nemrég felfigyelt arra, hogy a bevándorlók gyermekei sokkal ambiciózusabbak, kevesebbet lógnak, és keményebben dolgoznak, mint a brit fiatalok. 2015-ben komoly visszhangot váltott ki a Londonban élő Győrfi Róza esete, aki középiskolája történetében első tanulóként nyert felvételt Oxfordba. Iskolájába, a Southfields Academy-be 90 százalékban bevándorló háttérből érkező diákok járnak, akiknek az érettségi eredményei országos szinten is kimutathatóan jobbak, mint brit társaikéi.

A nehézségek ellenére Magyarországról is egyre többen kerülnek be ezekre az egyetemekre. A többségük a University College London vagy Aberdeen intézményeiben folytatja tanulmányait, Oxfordnak és Cambridge-nek az elmúlt tanévben összesen 60 magyar hallgatója volt. A régióból egyedül Lengyelország és Románia előz meg bennünket, de mindkét ország lakossága többszöröse Magyarországénak. A hazánkból jelentkező fiataloknak évente 15-17 százaléka nyer felvételt, számuk évről-évre nő.

Mindez az adat azonban sajnos nem a magyar közoktatás színvonalának, hanem a méregdrága felkészítő tanfolyamoknak köszönhető. 2015-ben a csúcsegyetemekre felvettek 69 százaléka Milestone Intézet tanulója volt. Az intézmény az iskolai kereteken kívül kínál felkészítő foglalkozásokat, a tandíj évi félmillió forint.

A Milestone operatív igazgatója, Zeitler Ádám korábban a 24.hu-nak elmondta: nem kell aggódnunk akkor sem, ha a külföldön tanuló fiatalok túlnyomó többsége valószínűleg úgy dönt, nem tér majd haza. Ha az életüket nem is Magyarországon fogják folytatni, a családi és egyéb érzelmi kapcsolataik örökre ide kötik majd őket.  Ezáltal – Lengyelország, Kína, Izrael vagy Románia hasonló eseteiből kiindulva – távolról is komoly tőkét juttathatnak vissza az országba, ezzel is növelve hazánk nemzetközi versenyképességét.

Fotó: Frank Yvette

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük