Hirdetés Partneri kampány helye
Könyv- és lemezajánló

Dr. Boross rendel – a rádióműsor után már CD-n is! Megjelent 2014. legjobb válogatáslemeze!

"A legjobb zenék két műsor között is!", avagy "Régi kedvenceink és mai értékeink" szlogenekkel indul hódító útjára Dr. Boross első válogatáslemeze. A hazai rádiózás egyik legkülönlegesebb, mégis egyik legszerethetőbb karakterének sokoldalúsága köztudott: zenei műsorát naponta hallhatjuk a Lánchíd Rádióban, de ortopéd szakorvosként is az emberek szolgálatában áll. Mindkét minőségében sok-sok hálás rajongót szerzett már magának. Dr. Boross most egy válogatás CD-vel lepi meg az ünnepekre lelkes közönségét!

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Dr. Boross rendel – a rádióműsor után már CD-n is! Megjelent 2014. legjobb válogatáslemeze!

– Első albumommal keresztmetszetet szeretnék adni „Dr. Boross rendel” című műsorom zenei kínálatából. Van benne külföldi és magyar zene a ’60-as évektől egészen a ’80-as évekig, illetve frissebbek is, melyek beleillenek zenei ízlésvilágomba. Igyekeztem a műsor hangulatát a CD-re is rácsempészni, így egy beköszönés és egy elköszönés keretezi a zenéket. – foglalja össze a műsorvezető. A válogatáslemez egy kalandos zenei időutazás a Sailor-tól, a Bay City Rollers-től kezdve, a Pussycat-en és Jackie Wilson-on keresztül egészen Fenyő Miklósig és Szécsi Pálig, illetve a Stars On 45-ig. Az oldies zene kedvelői számára kihagyhatatlan darab, igazi zenetörténelem!{HASONLOCIKKEK}

A „Dr. Boross rendel” című zenés műsor minden hétköznap délután hallható a Lánchíd Rádióban. A népszerű műsorvezető itt is a ’60-as, ’70-es és ’80-as évek legjobb zenéit mutatja be, és a dalok között hasznos és szórakoztató információkat oszt meg hallgatóival. A hangnem egyszerű, tiszta és őszinte, nyoma sincs a napjainkban kötelező harsányságnak és erőltetett „jópofizásnak”. – Ha nem hallanám naponta, el sem hinném, hogy van még ilyen műsorvezető! Sugárzik Önből és stábjából a hihetetlen nagy kedvesség, türelem és a szakértelem.” – írja egy hallgató.  

Dr. Boross György a lehető legjobb értelemben véve alázattal végzi a munkáját, orvosként és rádiósként is. Nemcsak a zenékkel, hanem személyiségével is értéket közvetít, amire úgy látszik, igenis van igény napjainkban is. Első válogatáslemeze a tervek szerint csak a kezdet. A november 20-án a Trimedio gondozásában megjelenő „Dr. Boross rendel” című CD ugyanis a műsorvezető tervei szerint egy sorozat első darabja.

Tracklista:

  1. Kellemes zenehallgatást…
  2. Voyage: Souvenirs
  3. Golden Earring: Radar Love
  4. Sailor: A Glass of Champagne
  5. Earth & Fire: Weekend
  6. Bay City Rollers: Bye Bye Baby
  7. France Gall: Poupée De Cire, Poupée De Son
  8. Pussycat: Mississippi
  9. Sugar & Lollipops: Dancing Dynamo
  10. Jackie Wilson: Reet Petite
  11. Bergendy Szalonzenekar: Oh, Marie
  12. Fenyő Miklós: Made In Hungária
  13. Szécsi Pál: Ez az igazi ritmus
  14. Neoton Família: Kétszázhúsz felett
  15. Omega: Nyári éjek asszonya
  16. V’ Moto-Rock: Angyallány
  17. Fancy: Bolero (Hold Me In Your Arms Again)
  18. The Monotones: Zero To Zero
  19. Snoopy: Honolulu
  20. Stars on 45: Beatles Medley
  21. Hamarosan folytatjuk…
Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük