Hirdetés Partneri kampány helye
TB ellátások, Gyed, Gyes

Eddig csaknem kétszázan vették igénybe a diplomás gyedet

Eddig csaknem kétszázan vették igénybe a diplomás gyedet - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az MTI-vel.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Eddig csaknem kétszázan vették igénybe a diplomás gyedet

Novák Katalin emlékeztetett arra, hogy a havonta mintegy bruttó 70 ezer forintos juttatás a felsőfokú képzésben részt vevő fiatalok gyermekvállalásának ösztönzésére vezette be a kormány.
    
Tájékoztatása szerint az anya, aki a szülést megelőzően felsőfokú képzés nappali tagozatán két aktív félévet meghaladó hallgatói jogviszonnyal rendelkezik, a gyermek egyéves koráig gyedre lesz jogosult, ezt követően pedig gyest vehet igénybe. Az ellátásra munkaviszony hiányában azok is jogosultak, akik a hallgatói jogviszony szünetelését vagy megszűnését követő egy éven belül szülnek.
    

{HASONLOCIKKEK}Elmondta, a diplomás gyed idei évi januári bevezetése előtt a felsőoktatási hallgatók vagy pályakezdő diplomások csak fél évet számíthattak be a hallgatói jogviszonyukból a gyedhez szükséges egyévi jogosultsági időbe, így mindenképpen rendelkezniük kellett még legalább fél év munkaviszonnyal.
    
Novák Katalin szerint ez sok fiatalt, akinek nem volt lehetősége dolgozni tanulmányai alatt vagy közvetlenül annak befejezése után, kizárt az ellátásból, ráadásul a hallgatói jogviszony fél évére legfeljebb a minimálbér összegét vehették figyelembe jövedelemként az ellátás összegének kiszámításánál.
    
Az államtitkár szerint a kormány a diplomás gyeddel azt akarja kifejezni, hogy Magyarország megbecsüli és minden élethelyzetben támogatni kívánja a nőket és az édesanyákat.
    
A diplomás gyed érinti egyrészt a felsőfokú alapképzésben, szakképzésben, felsőoktatási szakképzésben és a szakirányú továbbképzésben tanulókat; ők a minimálbér alapján kapnak majd gyedet. Azok pedig, akik mesterképzésben, egységes osztatlan képzésben vagy doktori képzésben végeznek, a garantált bérminimum alapján kapják meg a juttatást.

Forrás: MTI
Fotó: Nutdanai Apikhomboonwaroot/FreeDigitalPhotos.net

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

100 ezer forintos iskolakezdési támogatás: kik kaphatják meg, és mikor érkezhet? Apaszabadság Magyarországon – Mennyi az annyi, és mit tanulhatnánk a többi európai országtól? 2026-os SZJA-kedvezmények: ennyi pénzt hagysz az asztalon, ha nem nyilatkozol időben CSOK Plusz 2026: 6 tipikus hiba, amin tényleg milliók múlhatnak – és egy példa, mennyit buksz, ha rosszul időzítesz Havi 50–65 ezer forint vissza a bölcsis díjból 2026-ban? Mutatjuk, ki kapja meg és hogyan igényeld 10 perc alatt 645 ezer CSED, 452 ezer GYED 2026-ban? Itt az új plafon-térkép Akár havi +80 ezer Ft is maradhat nálad 2026-tól. Így kapod meg a dupla családi adókedvezményt – lépésről lépésre Szép tervek, nehéz valóság: Miért nem a fiatalokhoz jutnak a kedvezményes hitelek?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük