Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Egy járókelő kapta el az ötödikről kizuhanó kislányt – megmentette az életét

A férfi jókor volt jó helyen, ráadásul hősies cselekedetének köszönhetően megmentette a kislány életét.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Egy járókelő kapta el az ötödikről kizuhanó kislányt – megmentette az életét

/Kiemelt képünk illusztráció/

"Becsuktam a szemem és csak reménykedtem. Próbáltam tompítani a zuhanás okozta ütést"

Az olaszországi Torinóban egy négyéves kislány a párkányra mászott át az erkély korlátján keresztül. A szemközti házból egy fiú lett figyelmes a jelenetre, és azonnal elkezdett kiabálni a járókelőknek. 

Egy 37 éves férfi meghallotta a segélykiáltásokat, aki éppen bevásárolni indult a barátnőjével. 

A férfi azt mondta, hogy a kislány egyre jobban kihajolt, míg végül már a levegőben kalimpált a lába. Hiába kiabált neki, hogy másszon vissza, a kislány nem hallotta. Kiesett, a férfi pedig odaugrott, hogy elkapja őt. 

"Becsuktam a szemem és csak reménykedtem. Próbáltam tompítani a zuhanás okozta ütést" – nyilatkozta a férfi. 

Eltartott egy pár másodpercig, mire felsírt a gyerek, akkor már nagy kő esett le a férfi szívéről. 

TEXTSTART:33868elkapta:TEXTSTOP

A férfinek mellkasi zúzódásai miatt röntgenre volt szüksége, a kislány nem sérült meg, de megfigyelés alatt tartották.
 

TEXTSTART:33868elkapta2:TEXTSTOP
 

Korábban egy hasonló esetről számoltunk be: akkor egy 17 éves fiú kapott egy el ablakból kizuhanó kislányt, aki a második emeletről esett le. A fiú megmentette a gyerek életét. 

Indexkép: Depositphotos.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük