Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

Egy kutatás szerint genetikai elváltozást okozhat a gyerekek szervezetében a légszennyezés

A tanulási képességet befolyásoló genetikai elváltozást okozhat a légszennyezés kisgyerekek szervezetében kínai és amerikai kutatóknak egy Kínában végzett kutatása szerint.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Egy kutatás szerint genetikai elváltozást okozhat a gyerekek szervezetében a légszennyezés

Több évig vizsgálták a kisgyerekeket az orvosok
    
A délnyugat-kínai Csungkingi Orvosi Egyetem és az amerikai Columbia Egyetem által közösen jegyzett többéves vizsgálatot a kutatók a rossz levegőjű délnyugat-kínai Tungliang megyében végezték.
    
A Csungkingtól nem messze fekvő Tungliang szénerőművét 2004-ben zárták be, a szakemberek ezt kihasználva a zárást megelőzően, 2002 körül született és a nagyarányú légszennyezésnek kitett helyi kisgyerekeket az erőmű felszámolása után, 2005 körül született, és tisztább levegőt szívó kicsikkel hasonlította össze.
    
Egy, az agyi fejlődéshez szükséges proteinből lényegesen kevesebb van a még szennyezett levegőt szívott kisgyerekeknél

A köldökzsinórvér-minták alapján az előbbi csoportba tartozó gyerekek szerveztében a kutatók egy, az agyi fejlődéshez szükséges proteinből lényegesen alacsonyabb értékeket mutattak ki a később születettekhez képest. A laboreredményeket a gyerekek memóriáját próbára tevő vizsgálatok is megerősítették, s a vizsgálatok azt is kimutatták: a légszennyezésnek kitett kicsik bizonyíthatóan gyengébb tanulási képességekkel is rendelkeznek. A csungkingi egyetem kutatói a tanulmányban azt hangsúlyozzák: a genetikai mutációk továbböröklődhetnek, vagyis hosszú távú hatásuk lehet, a folyamatot visszafordítani pedig nagyon bonyolult.
 
Az Egészségügyi Világszervezet tavaly bizonyította, hogy a szennyezett levegő tüdőrákot is okozhat

A kutatás csak egyike, a témában fellelhető tanulmányoknak. Az Egészségügyi Világszervezet tavaly októberben például azt bizonyította: a kültéri légszennyezés tüdőrákot okozhat és növeli a hólyagrák kockázatát, s első alkalommal tüntette fel a rákkeltő anyagok listáján.
    
A légszennyezés káros hatásaira korábban a kínai egészségügyi hatóságok is felhívták a figyelmet. A szennyezésnek és az egészségtelen életmódnak betudhatóan 2011-ben született kisbabák több mint másfél százalékánál találtak valamilyen elváltozást, miközben ez az arány 2000-ben még csak egy százalék volt – figyelmeztettek a szakértők.
   
A légszennyezettség miatt sokan meghalnak Kínában
 

{HASONLOCIKKEK}Csen Csu, a kínai orvosszövetség elnöke és korábbi egészségügyi miniszter január elején úgy becsülte: a légszennyezés évente 350-500 ezer idő előtti halálhoz vezet Kínában. Az orvosközösség tagjai közt arról is szakmai vita folyik, hogy a légszennyezés milyen hatással van a megtermékenyítő képességre, 2010-ben ugyanis a nemzőképes lakosság több mint 12 százaléka terméketlen volt az országban, szemben a 2000-es 3 százalékkal.

Forrás: MTI – Szerencsi Ágnes, az MTI tudósítója jelenti
Fotó:
Sura Nualpradid – FreeDigitalPhotos.net

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük