Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Egy órán belül két kislányt próbált megerőszakolni egy férfi Csepelen

A 33 éves férfi fojtogatni kezdett egy 13 éves kislányt egy társasház liftjében, és azt követelte, hogy húzza le a nadrágját. A férfi ezután egy másik kislánnyal is erőszakoskodott.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Egy órán belül két kislányt próbált megerőszakolni egy férfi Csepelen

Mire a testvére odaért, ő már a liftben volt az idegen férfivel

A 13 éves kislány bátyjával tartott hazafelé, amikor a fiú lemaradt tőle egy kicsit, és látta, amint a testvérét egy idegen férfi követi a házba. Mire odaért, addigra a kislány már a liftben volt a férfival, aki az összes gombot megnyomta, hogy beragadjanak. Ekkor a kislány bátyja azt hallotta, hogy a kislány nagyon hangosan kiabál segítségért – írta meg a Ripost. 

A kislányt a férfi fojtogatta és késsel fenyegette a csepeli panelház liftjében. A Telex megkereste a rendőrséget, akik a következőt közölték: "a 33 éves férfi délután három és háromnegyed négy között két kiskorú kislány sérelmére követett el bűncselekményt, egy-egy csepeli társasházban.”

Hozzátették, hogy a gyerekek nem sérültek meg, a feltételezett elkövetőt pedig elfogták, gyanúsítottként hallgatták ki kétrendbeli szexuális erőszak kísérlete miatt, és őrizetbe is vették.

A férfi beismerte tettét.
 

"Mondtam neki, hogy nyomja a csengőt… De ő akkor már nem fért oda a gombokhoz"

A fiú a Ripostnak így nyilatkozott a történtekről: 

"Mondtam neki, hogy ne féljen, mert itt vagyok. Mondtam neki, hogy nyomja a csengőt… De ő akkor már nem fért oda a gombokhoz.”

Amikor sikerült kinyitni a liftajtót, az elkövető elmeneküt, a szomszédok pedig hívták a rendőröket.

A kislány a családjának azt mondta, hogy a férfi fojtogatni kezdte őt, amikor bezáródott a lift ajtaja, és azt is mondta neki, hogy meg fogja késelni. Közben azt követelte tőle, hogy húzza le a nadrágját, de ő nem engedelmeskedett. 

A kislányt kórházba vitték a támadás után, mert látszódtak a fojtogatás nyomai, de a Ripost szerint már jobban van. 

A támadásról kamerafelvétel is készült, ezért is tudták a férfit gyorsan azonosítani a rendőrök.

Indexkép: Depositphotos.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük