Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

Egyedül a rák ellen

Az orr és a torok területén kialakuló daganatok gyógyítása valósulhat meg azon módszer segítségével, mely a páciens fehérvérsejtjeit teszi képessé a betegség önálló leküzdésére

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Egyedül a rák ellen

  A vizsgálat a University of Hong Kong és ausztrál kutatók együttes szervezésében kezdődik majd a következő három hónapon belül. Az orvosok daganatos betegektől vérmintákat gyűjtenek, majd laboratóriumi eljárások során fehérvérsejtek meghatározott csoportját „képezik ki” a rosszindulatú sejtek leküzdésére. Az így kezelt sejteket ezután visszafecskendezik a daganatos betegek szervezetébe.

 A T-sejtek néhány csoportja rendelkezik bizonyos „emlékező” képességgel. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha már találkozott valamely kórokozóval és az legyőzte, ezt azután is képes lesz végre hajtani, hogy a kutatók vissza juttatták a betegek szervezetébe.

 Az elvárások szerint a már „kiképzett” T-sejtek egy különösen agresszív gyulladásos reakciót fognak produkálni, melynek során más fehérvérsejtek is csatlakoznak majd a rákos sejtek legyőzésére.

 A Kínában különösen gyakori orr daganatos megbetegedések hátterében a herpesz vírusok családjába tartozó Epstein-Barr virus (EBV) áll. A kutatók éppen ezért elsőként ezen vírus ellen kezdték el felvértezni a T-sejteket.

 A csoport már fel is fedezett két olyan fehérjét, mely alkalmas lehet a T-sejtek számára, vagyis könnyen felismerhető és legyőzhető. A vírus ezen részeit a tumoros sejtek tartalmazzák, így amennyiben a T-sejtek felismerik őket és támadást indítanak ellenük, úgy egyben a rákos betegség legyőzéséért küzdenek.

 A T-sejteket a kutatók nagy mennyiségben szándékoznak előállítani, majd a későbbiekben, a szervezeten belül reprodukálódnak. Így, amennyiben a daganatos betegség kiújúlna, ismét hatásos fegyverként állnak majd a páciens rendelkezésére.

 Az eljárás eredményessége a későbbiekben megoldást jelenthet egyéb vírusos eredetű daganatos betegségek kezelésére is, mint például a hepatitis B vírussal összefüggő májdaganat esetében.

 A hír alapjául az „Experts to train immune cells to kill nose cancer” cikk szolgált.

www.orvostkeresek.hu

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük