Hirdetés Partneri kampány helye
Életmód

Elegük lett a férfiakból – ilyen az élet a kisvárosban, ahol csak nők laknak

Mindannyian vágynak a szerelemre és arra, hogy családot alapítsanak, mégsem akarják elhagyni a várost - mert szeretnek ott élni, és nem akarják, hogy egy férfi átvegye felettük az irányítást.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Elegük lett a férfiakból – ilyen az élet a kisvárosban, ahol csak nők laknak

A város, ahol csak nők élnek

Mindent nők irányítanak, szerintük így sokkal harmonikusabb az életük

Egyetlen férfi sem költözhet be a Brazília délkeleti részén található Noiva do Corderio nevű városba – így van ez már évtizedek óta. A női közösséget egy Maria Senhorinha nevű nő alapította meg, akit házasságtöréssel vádoltak meg és száműztek a lakhelyéről. Ezért döntött úgy, hogy mindentől elszigetelve él majd. Később több sorstársa is csatlakozott. 

A város lakossága jelenleg nagyjából 650 fő, zömében 20 és 35 év közötti nők. 

Korábban volt rá példa, hogy férfi költözött a városba, utólag azonban ezt nagyon megbánták a lakók. Az egyikük ugyanis hozzáment egy evangélikus lelkészhez, aki nagyon szigorú szabályokat vezetett be a közösségben: például senki sem ihatott alkoholt, nem hallgathatott zenét és fodrászhoz sem mehetett. 

Az ő halála után döntöttek úgy, hogy soha többé nem engednek be maguk közé férfit, mert nem szeretnék, ha átvenné az irányítást a közösség felett. 

Mindent a nők irányítanak a városban, szerintük így sokkal kiegyensúlyozottabban és boldogabban tudnak élni.
 

TEXTSTART:nok34412:TEXTSTOP
 

Látogatóba jöhetnek a férfiak, de el kell fogadniuk a nők szabályait

A régebbi időkhöz képest annyi változás történt, hogy a lakók közül ma már sokan házasságban élnek. Ettől függetlenül a férjeik nem élnek velük és mennek a városba hétköznapokon, hanem a szomszédos városokban dolgoznak. Hétvégente látogatják csak meg a feleségüket. 

Ahhoz azonban ragaszkodnak, hogy a férfiak elfogadják a szabályaikat.
 

TEXTSTART:nok344122:TEXTSTOP
 

"Nagyon régen nem csókoltam már meg egy férfit sem, és ez nyilván hiányzik” 

Az egyik helyi lakos, Nelma azt mondta, mindannyian vágynak a szerelemre és arra, hogy családot alapítsanak. Mégsem szeretnék elhagyni a várost, mert szeretnek itt élni.

Szerinte az lenne a jó, ha olyan férfiakat találnának, akik tiszteletben tartják a szabályaikat és életmódjukat, és úgy tudnának hozzájuk kapcsolódni, hogy közben elfogadják, hogy a nők a vezetők. 

"Itt minden férfi, akivel találkozunk vagy nős, vagy a rokonunk. Nagyon régen nem csókoltam már meg egy férfit sem és ez nyilván hiányzik” – tette hozzá Nelma, aki gyerekkora óta él itt, és már nagyon hiányzik az életéből egy férfi. 

Ezért is merült fel, hogy esetleg lazíthatnának a szabályokon, azonban eddig még mindig leszavazták az ötletet, hiszen egyszer már megtörtént velük, hogy egy férfi vette át az irányítást. Nem szeretnék, ha valaki még egyszer megbontaná a közösség harmóniáját. 

Indexkép: Adina Voicu képe a Pixabay-en

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük