Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

Életmentő mobilalkalmazást mutatott be a mentőszolgálat

Szív City elnevezéssel az életmentést segítő mobilapplikációt mutatott be az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kedden Budapesten.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Életmentő mobilalkalmazást mutatott be a mentőszolgálat

Az alkalmazás lényege, hogy a mentők riasztása után az alkalmazás felhasználói az eset ötszáz méteres körzetében szintén riasztást kapnak, így a mentők kiérkezése előtt megkezdhetik az életmentést, vagyis a mellkaskompressziót – hangzott el.

Csató Gábor az OMSZ főigazgatója hangsúlyozta, hogy Magyarországon évente 20-25 ezer hirtelen keringésleállás, felnőtteknél hirtelen szívhalál történik; ezek közül, mintegy 7 ezer közterületen.

A főigazgató elmondta, hogy az applikáció október 17-étől, egy nappal az újraélesztés világnapja után kezd működni, de már most letölthető androidos és IOS-rendszeren egyaránt.
A világnapon a mentőállomások nyitva állnak majd a nagyközönség előtt, és minden érdeklődőnek segítenek elsajátítani az újraélesztés gyakorlatát is.
Aki addig letölti a Szív Cityt, az alkalmazás segítségével könnyen megtalálja a legközelebbi mentőállomást is – tette hozzá.
Végül hangsúlyozta, hogy a fejlesztés, amellyel sok ezer emberélet menthető meg, jelenleg egyedülálló a világon.

Nagy Ferenc, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szakmai vezetője az alkalmazást ismertetve elmondta: amint a regisztrált felhasználó megkapja a riasztást, az "indulok" gombra kattintva térképes segítséget kap az eset helyszínének megtalálásához. Megérkezése után, ugyancsak kattintásra egy metronóm ad segítséget a mellkaskompresszió kivitelezéséhez, valamint kapcsolatba lehet tud lépni a mentőirányítással is, ahonnan újabb tanácsokhoz juthat az újraélesztés sikere érdekében.

Kiss Domonkos, a Magyar Resuscitatios Társaság elnöke arról szólt, hogy a hirtelen szívmegállás túlélésének egyik záloga lehet, hogy minél több laikus megtanulja az újraélesztést.

Darmai Gábor a szoftvert fejlesztő Alerant Informatikai Zrt. tulajdonosa közölte, hogy az alkalmazás, amelyet orvosok kezdeményeztek, egyéves fejlesztőmunka eredménye.

Forrás: MTI
Fotó: rawpixel / pixabay

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük