Hirdetés Partneri kampány helye
Életmód

Életünk melyik szakaszában vagyunk a legboldogabbak?

A felnőttek gyakran hangoztatják, hogy ki kell élvezni a gyerekkor minden percét, mert addig gondtalan az életünk. A gyerekek viszont nem szeretik, hogy mindig megmondják nekik, mikor mit tegyenek. A kamaszok ennél még nagyobb szabadságra vágynak: alig várják, hogy végre felnőjenek. Az idősek pedig igaz, hogy már nyugdíjba mehetnek, sokszor azonban számos egészségügyi probléma árnyékolja be ezeket az éveket. Akkor mégis melyik az az életkor, amikor a legboldogabb az ember? 

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Életünk melyik szakaszában vagyunk a legboldogabbak?

A boldogságnak egy U alakú görbéje van: a 20-as éveink környékén és időskorban éri el a csúcspontot

Egy német és egy svájci kutatócsoport szerette volna megfejteni, hogy vajon melyik az az életkor, amikor a legboldogabbak vagyunk – minderről az IFLScience írt. 

A kutatás több mint 460 ezer résztvevő bevonásával készült. Arra voltak kíváncsiak a szakemberek, hogy hogyan változik a boldogság az életútjuk alatt. Egy ismert elmélet szerint a boldogságnak egy U alakú görbéje van: 

a 20-as éveink környékén és időskorunkban éri el a csúcspontot, a kettő között azonban visszaesik a boldogságszint. Ezt életközepi válságnak is hívják. 

A különböző kultúrákból és országokból gyújtött adatok szerint az élettel való elégedettség 9 és 16 éves kor között csökken, 70 éves korig enyhén nő, végül 96 éves korig újra csökken.

A pozitív érzelmi állapot tekintetében pedig folyamatos csökkenést vettek észre az egész életpálya alatt, 9 és 94 éves kor között. A negatív érzelmekre jellemző, hogy 9 és 22 éves kor között a leghangsúlyosabbak, majd a felnőttkor alatt 60 éves korig csökken, aztán újra nő. 

Vagyis arra jutottak, hogy a pozitív és a negatív érzelmi állapot is jobban változik az életünk során, mint az élettel való elégedettség.

A legstresszesebb időszak egyértelműen a kamaszkor, ilyenkor a legmagasabb az elégedetlenség szintje. Ahogy Időskorban is gyakori az elégedetlenség: ebben pedig nagy szerepet játszik az egészségi állapot romlása, valamint a barátok, szerettek elvesztése. 

Nem lehet ugyan pontosan meghatározni, mikor vagyunk a legboldogabbak az életünk során, főképp azért nem, mert mindannyian teljesen más alaptermészettel, különféle életutakat járunk be – de tendenciák azért kiderülnek a kutatásból. 

Te mikor voltál a legboldogabb?

Indexkép: Depositphotos.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük