Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Elfogadták az e-kártya bevezetéséhez szükséges törvénymódosításokat

Elfogadta a parlament az e-kártya bevezetéséhez szükséges törvénymódosításokat.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Elfogadták az e-kártya bevezetéséhez szükséges törvénymódosításokat

Az új okmányt – ami összevonja a személyi igazolványt, a lakcímkártyát, az adókártyát, a TB-kártyát és az útlevelet, kibővíthető közlekedési kedvezmények igénybe vételére jogosító kártyákkal és akár diákigazolványként is funkcionálhat – felmenő rendszerben vezetik be idén.
    
A módosítás sarkalatos pontját 150 igen, 13 nem szavazattal, 30 tartózkodás mellett fogadták el, míg a többi passzus 151 igen és 42 nem szavazatot kapott.

A változtatás rögzíti az e-kártyán szereplő adatok körét. Az okmányon emellett szerepel majd az érvényességi idő, a kiállítás kelte és helye, az, hogy mely hatóság állította ki, valamint – nem olvasható formában – az a tény, ha korlátozzák a tulajdonos külföldre utazását.

A kártya optikailag olvasható adattárolója – a 12 éven aluliak és a rögzítést visszautasítók kivételével – ujjnyomatot tartalmaz és alkalmas elektronikus ügyintézésre, elektronikus aláírásra.

Akik a jelenlegi igazolványuk cseréjét annak lejárta előtt legfeljebb 60 nappal kérik vagy nem rendelkeznek érvényes személyazonosító igazolvánnyal, azoknak 1500 forint illetéket kell fizetniük az új iratért.

Az eljárás illetékmentes a 12 évet be nem töltötteknél; azon 18 évnél fiatalabbaknál, akik nem rendelkeznek más személyazonosító okmánnyal; a 65 év felettiként határidő nélküli igazolványt kérőknek; a külföldre utazás tilalma hatálya alatt állóknak; továbbá azoknak, akik igazolványát a tároló elem hibája miatt kell cserélni. Egyéb esetekben az igazolvány illetéke 5000 forint.

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter korábban azt jelölte meg célként az e-kártya bevezetésére vonatkozóan, hogy egyetlen okmánnyal minden helyzetben lehessen ügyeket intézni.

Forrás: MTI
Fotó: en.wikipedia.org

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük