Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Elindult a háztartási nagygépek csereprogramja

Hétfőn elindult a háztartási nagygépek csereprogramja, elsőként az észak-alföldi régióban élők nyújthatják be a támogatási igényeiket - mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, az Otthon melege program háztartási nagygépcsere alprogramjának sajtótájékoztatóján.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Elindult a háztartási nagygépek csereprogramja

Ismertette, hogy a következő hetek során az ország összes régiójában megnyitják a pályázatot, utolsóként – augusztus utolsó hetében – a központi régióban, Budapesten és Pest megyében.

Hozzátette, hogy a pályázók 25 ezer és 45 ezer forint közötti vissza nem térítendő támogatást kaphatnak hűtő- és fagyasztó- vagy mosó- és szárítógépekre.

A 600 millió forintos támogatási keret szükség esetén az igényeknek megfelelően növelhető, legalább 50 ezer pályázatra lehet számítani – közölte az államtitkár.

A nyitás utáni első órában már 4 ezer igénylés érkezett az érintett régióból, a pályázók a kiállított támogató iratot a vásárláskor tudják fölhasználni, a programban részt vevő kereskedők köre folyamatosan frissül a pályázat honlapján – mondta Szabó Zsolt. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a legmagasabb támogatási összeg a legkorszerűbb berendezésekre jár, a régi gépeket a támogatottaknak le kell adniuk.

Elmondta azt is, hogy módosult a folyamatban levő kazáncsere program kiírása is: támogatást nem csak kondenzációs kazánokra adnak és a korlátozottan cselekvőképes ingatlantulajdonosok is pályázhatnak, így bővül a támogatások köre az augusztus 31-ig tartó és még csaknem 1 milliárd forintos szabad kerettel rendelkező pályázaton.

A következő támogatást gázkonvektorok cseréjére írják ki, a várhatóan szeptember 20-tól régiónként megnyíló program kiírása már a jövő héten megjelenik – tette hozzá. 

Szabó Zsolt felidézte, hogy a széndioxid-kvóta után befolyó összegekből 2014-ben elindított Otthon melege program eddig csaknem 130 ezer pályázatot támogatott.

A háztartási gépek cseréjének pályázata:

  • augusztus 9-én a dél-alföldi,
  • augusztus 14-én az észak-magyarországi,
  • augusztus 16-án a nyugat-dunántúli,
  • augusztus 21-én a dél-dunántúli,
  • augusztus 23-án a közép-dunántúli,
  • augusztus 28-án pedig közép-magyarországi régióban folytatódik.

Forrás: MTI
Fotó: Ambro  / FreeDigitalPhotos.net

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük