Hirdetés Partneri kampány helye
Életmód

Elképesztő trükkel állt bosszút a feleség hűtlen férjén

A feleség már egy ideje sejtette, hogy férje megcsalja, de amikor a kocsijában egy felbontott doboz óvszert talált, akkor úgy döntött, hogy bosszút áll. Paprikás lébe áztatta a tasakokat, amiket ki is lyukasztott.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Elképesztő trükkel állt bosszút a feleség hűtlen férjén

A tasakokra lyukat szúrt tűvel, majd habanero paprikás lében áztatta azokat

A Daily Star című brit lap írt arról, hogy milyen különös módszerrel büntette meg férjét a megcsalt feleség. A nő akkor döbbent rá, hogy valóban megcsalja őt a férje, amikor a férfi autójában egy doboz óvszerre bukkant, a doboz pedig már ki is volt bontva. 

A nő a közösségi médiában osztotta meg történetét. Elmondta, hogy a tasakokra lyukat szúrt tűvel, majd habanero paprikás lében áztatta azokat. Ezt követően pedig visszatette a férje kocsijába. 

A férfi másnap délután azt mondta a nőnek, hogy el kell ugrania segíteni az édesanyjának. Amikor hazaért, jeges zacskót szorított a lábai közé és arra panaszkodott, hogy valami nagyon égeti. 

A feleséget ezután felhívta a legjobb barátnője, és elmondta, hogy nemrég szeretkezett a barátjával, és azóta borzasztóan ég a nemi szerve. 

A nő elvált a férjétől, és a barátnőjével is megszakította a kapcsolatot, de sosem mondta el nekik, hogy ő okozta számukra a "kellemetlen" tüneteket. 

Indexkép: Depositphotos.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük