Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

Élő Barbie baba akart lenni, ezért egy mázsát fogyott – ilyen volt, ilyen lett

Akkor döntött a drasztikus életmódváltás mellett, amikor már nem tudta magát bekötni a repülőgépen, pedig így is két ülést foglalt el. Ma pedig már tényleg úgy néz ki, mint egy igazi Barbie baba, és erre rendkívül büszke.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Élő Barbie baba akart lenni, ezért egy mázsát fogyott – ilyen volt, ilyen lett

Már nem érezte jól magát a bőrében

150 kiló. Ennyi volt a súlya annak a nőnek, akire ma már szinte senki nem ismer rá. Ugyanis egyre vékonyabb – és azt mondja, hogy a határ a csillagos ég.
 

TEXTSTART:32445barbie5:TEXTSTOP

A 37 éves Kayla Lavende nem érezte jól magát a bőrében, és intő jel volt számára, hogy már a repülőgépen sem tudja magát becsatolni, miközben két ülést is elfoglal. 

A gyomra 80 százalékát távolíttatta el, de az étrendjén is változtatott. 

"Nem csak diétáztam. Elhagytam a gyorsétermi kajákat, a szénhidrátot, a cukrot, és minden nap edzek is. Megváltozott az egész életem" – mondja a nő.
 

TEXTSTART:32445barbie:TEXTSTOP
 

A testmozgást is sikerült beépítenie a mindennapjaiba, és szép lassan elkezdte magát egyre jobban érezni. 

Összesen 154 kilót nyomott, amikor elkezdte a fogyókúrát. Mára már 90 kilótól szabadult meg Kayla, aki Sydney-ben született, de Kaliforniában él.
 

TEXTSTART:32445barbie2:TEXTSTOP
 

A nő rendkívül népszerű a közösségi médiában is, rengeteg képet oszt meg arról, hogy hogy nézett ki régen és milyen most a külseje. 

Egy valódi, élő Barbie baba vált belőle.
 

TEXTSTART:32445barbie3:TEXTSTOP
 

Élő Barbie babák a kifutón – ilyen a boldog gyerekkor? 

Élő Barbie babákkal szépségversenyeken is találkozhatunk. Ezeken az amerikai versenyeken természetes, hogy kisminkelik a gyerekeket és póthajat kapnak. De nem ritka a barnító spray, a műszempilla és a fogfehérítés sem. A gyerekek olykor habos-babos, máskor testhez simuló ruhákban lépnek a színpadra, ahol előre begyakorolt mozdulatsorokat mutatnak be.
 

TEXTSTART:32445barbie4:TEXTSTOP
 

Pszichológus szemmel

Szalai Katalin pszichológus szerint a gyerekszépségversenyek azt sugallják, mintha elérhető lenne a tökéletesség. Ezek a gyerekek kicsi koruktól a tökéletességet keresik, mindenkinek próbálnak megfelelni, de valójában sosem lesznek tökéletesek, és ez komoly gondot okozhat az életükben.

”Szorongást, depressziót, öngyilkossági gondolatokat és késztetést okoz az, ha egy gyerek csúnyának látja magát. Testkép- és táplálkozási zavarok is kialakulhatnak és a párválasztást is megnehezítheti, hiszen a férfiakban is a tökéletességet keresi majd.” – mondja a klinikai szakpszichológus.

Indexkép: Alexa képe a Pixabay-en

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük