Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Előbb a 11 éves fiút, majd az anyukáját is megtámadták – rejtélyes ügy Érden

A két eset között összefüggés is lehet. Sokak szerint az elkövető családja támadt rá az anyára a feljelentés miatt. Az egész úgy indult, hogy két diák tornaórán összeverekedett.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Előbb a 11 éves fiút, majd az anyukáját is megtámadták – rejtélyes ügy Érden

"Félholtra verik a fiát, majd pár nappal később az édesanyát is megtámadják…"

Érthetetlen ügy borzolja a kedélyeket Érden. Először egy iskolai verekedés történt, majd nem sokkal később megtámadták az egyik diák anyukáját is. A két eset között sokan összefüggést vélnek felfedezni – írja a Budapest Környéke.

Az egész úgy kezdődött, hogy testnevelés órán két 11 éves diák a labda megszerzéséért küzdött, ami végül verekedésbe torkollott. Az egyik gyerek kórházba is került emiatt, ugyanis a társa többször megrúgta a hasát, és a labdával is fejbedobta őt. A kórház az ügyben hivatalból feljelentést tett. 

A megvert diák édesanyja bement az iskolába, hogy beszéljen a történtekről az igazgatónővel, de a végén még őt vonták kérdőre, mondván, miért kell ebből olyan nagy ügyet csinálni. Erről egy szülő írt a közösségi médiában – írja a Ripost.

A posztoló azt is írta, hogy a feljelentés után pár nappal az anyát futás közben megtámadta valaki, és annyira megverte, hogy ő is kórházba került.

A két eset között többen is összefüggést látnak, sokak szerint az elkövető családja támadta meg az anyát. 

"Nekem ez nagyon furcsa. Félholtra verik a fiát, majd pár nappal később az édesanyát is megtámadják… Nehezen tudom elképzelni, hogy a két eset egymástól teljesen függetlenül történt volna” – írta egy szülő a közösségi médiában. 

A rendőrség még vizsgálja az eset körülményeit. 

Indexkép: Depositphotos.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük