Hirdetés Partneri kampány helye
Szülés

Először született babája olyan nőnek, akinek gyerekkori a petefészekszövetét ültették be

A világon először született baba olyan petefészekszövet felhasználásával, amit még az anya gyerekkorában fagyasztottak le és ültettek vissza később a nő szervezetébe - tudósított a BBC hírportálja.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Először született babája olyan nőnek, akinek gyerekkori a petefészekszövetét ültették be

A 24 éves Moaza Al Matrooshi kisfia szerdán jött világra a londoni Portland magánkórházban.

Kezelőorvosa, Sara Matthews azt hangsúlyozta, hogy a sikerük a sorstársak számára is reményt jelent.

"Tudtuk, hogy a petefészek szövetének átültetése működik, azt azonban nem, hogy serdületlen kislánytól vett, lefagyasztott szövet sikeresen beültethető-e" – mondta a szakértő.

Az orvosok szerint az első ilyen baba születése az olyan nők számára jelent új reményt, akik rákbetegség, vérképzési vagy immunrendszeri zavarok miatt veszítenék el a termékenységüket.

A dubaji születésű Moaza Al Matrooshi a thalasszémia nevű örökletes vérszegénységben szenvedett, mely halálos lehet, ha nem kezelik. Mielőtt a londoni Great Ormond Street kórházban megkapta volna a csontvelő-átültetést, kemoterápián kellett átesnie, mely károsítja a petefészket.

Ezért a kemoterápia előtt, kilencéves korában eltávolították a petefészke egyes szövetdarabjait, ezeket sejtvédő anyagokkal kezelték, majd a hőmérsékletét lassan csökkentették mínusz 196 fokra. Ezután folyékony nitrogénben tárolták.

Tavaly dán sebészek öt szövetszeletet visszaültettek a fiatal nő szervezetébe, négyet a nem működő bal petefészkéhez, egyet a méhfalhoz erősítettek.

Moaza Al Matrooshi már korábban túlesett a klimaxon, ám a transzplantáció után hormonszintje újra az életkorának megfelelő lett, megindult a peteérés, termékenysége helyreállt.

A gyerekvállalás sikerének érdekében férjével együtt mesterséges megtermékenyítésben (IVF, in vitro fertilization, vagyis lombikbébiprogram) vettek részt.

Nyolc petesejtből három embrió termékenyült meg, kettőt ültettek be a nő méhébe.

A fiatal nő anyjának is köszönetet mondott, mert ő szerette volna, hogy kislányának fagyasszák le a petefészekszövetét.

Helen Picton, a Leedsi Egyetem reprodukciós osztályának vezetője végezte a szövetfagyasztást.

"Moaza volt az első páciensek egyike, akit 2001-ben kezeltünk. Azóta már több mint 60 baba született olyan anyáktól, akiknek helyreállították a termékenyégét, ám Moaza az első, akinek gyerekkorában lefagyasztott szövetét használták fel ehhez" – magyarázta Picton.

A világon az először 2004-ben Belgiumban született gyerek, akit édesanyja saját petefészekszövete beültetése után szült.

Forrás: MTI
Fotó: jarmoluk/pixabay.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Erőt sugárzó lánynevek, ha határozott, karakteres nevet keresel Virágnevek kislányoknak: gyönyörűek, de nem mindegy, melyiket választod Ritka, mégis könnyen kimondható lánynevek, ha nem szeretnél túl gyakori választást Lánynevek, amelyek fényt visznek a családba Ezek a nevek nagyon szépek, de a jelentésük ijesztő 10 meglepő lánynév, ami mostanában lett anyakönyvezhető Csodás török lánynevek, amik nálunk is anyakönyvezhetők Tarolnak a rövid nevek: ezek a rövid keresztnevek könnyen belopják magukat a szülők szívébe

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük