Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Előzetes letartóztatásba került a bicskei gyermekotthon vezetője

A Székesfehérvári Járásbíróság nyomozási bírája hétfőn elrendelte a bicskei gyermekotthon vezetőjének előzetes letartóztatását - közölte a Székesfehérvári Törvényszék az MTI-vel.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Előzetes letartóztatásba került a bicskei gyermekotthon vezetője

A közlemény szerint fennáll a szökés és elrejtőzés veszélye az elkövetett cselekmények jelentős tárgyi súlya, súlyos törvényi fenyegetettsége, továbbá halmazati jellege miatt.

Hozzátették: konkrét gyanúja merült fel annak, hogy a tanúk befolyásolásával, megfélemlítésével a gyanúsított meghiúsítaná, megnehezítené vagy veszélyeztetné a bizonyítást.

Megjegyezték, hogy a törvény kettőtől tizenkét évig terjedő szabadságvesztés büntetés kiszabását teszi lehetővé ebben az ügyben.

A végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezett a szabadlábra helyezés érdekében.

A bírói döntés indoklásban az áll, a férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy két, a cselekmény kezdetekor 14. életévét be nem töltött, a nevelése, felügyelete alatt álló kiskorúval több alkalommal – az egyik esetben mintegy 6 éven keresztül – hatalmi, befolyási viszonyával visszaélve szexuális cselekményt végzett. Egy további, 14. életévét be nem töltött kiskorút pedig megpróbált erre rábírni. További két esetben mint a gyermekotthon igazgatója az intézetben nevelt, 18. életévét be nem töltött sértettekkel – egy esetben mintegy 5 éven keresztül – szexuális cselekményt végzett, feladatából eredő kötelezettségét súlyosan megszegve, veszélyeztetve a kiskorú erkölcsi, érzelmi fejlődését.

A Székesfehérvári Járási és Nyomozó Ügyészség hétfő reggel kezdeményezte a gyermekotthon igazgatójának előzetes letartóztatását, miután a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság múlt pénteken őrizetbe vette a gyanúsítottat.

Az RTL Klub október elején az esti Híradójában, majd a Házon kívül című műsorban a bicskei gyermekotthon két volt lakója névvel és arccal vállalt nyilatkozatában azt mondta, az intézet igazgatója éveken keresztül molesztált több rábízott gyereket, őket négy, illetve nyolc éven keresztül zaklatta.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma később arról tájékoztatta az MTI-t, hogy egy külső vezető veszi át a gyermekotthon irányítását. A tárca emellett emlékeztetett arra, hogy a gyermekotthonokat működtető Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság a gyermekvédelmi gyám jelzése alapján szeptember 23-án szerzett tudomást a gyermekotthonban történt szexuális zaklatásgyanújáról, és azonnal felfüggesztette állásából az intézmény igazgatóját, belső vizsgálatot rendelt el, illetve feljelentést tett a rendőrségen.

Az ingatlant tulajdonló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. közölte, hogy az igazgató elhagyta a gyermekotthonban található szolgálati lakását.

Forrás: MTI
Fotó: Julie Elliott-Abshire/FREEIMAGES

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük