Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Elsírta magát a kislány, mikor megtudta, hogy öccse egyszer fel fog nőni

Érdekes a testvéri szeretet, mert hol a féltékenységből csap át a gyűlöletbe, hol pedig a legnagyobb szeretetből megy át óriási verekedésbe. A szélsőségesebb megnyilvánulások inkább a gyerekkora jellemzőek, de a felnőtt testvérek életében is vannak olykor megható, máskor megbotránkoztató cselekedetek.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Elsírta magát a kislány, mikor megtudta, hogy öccse egyszer fel fog nőni

Most egy kislány jött rá a szörnyű igazságra, és egyszerűen kétségbeesett, mikor megtudta, hogy kisöccse – ha minden jól megy – egyszer majd nagy lesz és férfi válik belőle.

Az ötéves Sadie szó szerint kiakadt, mikor közölték vele a „szörnyű” hírt.

– Hogy micsoda?! – kérdezte már könnyekkel teli szemekkel és gyorsan megölelte, a tragédiát egyáltalán nem érzékelő öccsét.

– Nem akarom, hogy felnőjön, hiszen annyira aranyos – hüppögött Sadie, majd hozzátette, akkor sem szeretne meghalni, mikor százéves lesz. A kisfiú, mintha értette volna az elhangzottakat, mert ekkor egy kis mosoly görbült a szája szélére. Lehet azt gondolta, hogy: „Várj, Sadie, talán majd másképp fogod gondolni, mikor valóban száz leszel”.

 

 

Forrás: filantropikum.com
Kép: youtube.com via filantropikum.com

 

 

 

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük