Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Első munkanapján több tonnás betonelem zuhant egy 18 éves fiúra Nádudvaron

László éppen próbanapját töltötte Nádudvaron a telephelyen, amikor halálos balesetet szenvedett. Hatalmas betonelem esett a fejére, védősisak pedig nem volt rajta. A család nem érti, hogy fordulhatott elő ilyen baleset szerettükkel.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Első munkanapján több tonnás betonelem zuhant egy 18 éves fiúra Nádudvaron

Nem érti a család, miért nem kapott védőfelszerelést és miért hagyták őt egyedül mászkálni az üzem területén

László mindössze 18 éves volt, első munkanapján pedig halálos balesetet szenvedett Nádudvaron, amikor egy többtonnás betonelem esett a fejére – számolt be a tragikus esetről a Blikk.

Az iskolát májusban fejezte be, korábban pedig Budapesten dolgozott festőként, aztán elvállalt egy munkát egy építőipari cégnél Nádudvaron, a helyi ipartelepen. A fiú édesanyja a Blikknek azt mondta:

"A sors fintora, hogy amikor megkaptuk a kórházban a holmiját, a telefonjában volt egy üzenet, hogy egy másik cég, ahová nagyon vágyott, behívta interjúra. Sajnos nekünk kellett őket felhívni, hogy ez már tárgytalan.”

László testvére azt mondta, elképzelni sem tudja, hogyan történhetett meg ez a baleset, miért nem kapott a testvére védőfelszerelést, vagy egyáltalán miért engedték őt az üzem területén egyedül mászkálni. 

Amikor rázuhant a betonelem, azonnal elvesztette az eszméletét és leállt a keringése is. Újraélesztették, és mentőhelikopterrel kórházba vitték, de a gyors és szakszerű ellátás ellenére sem tudták már megmenteni az életét. 

A rendőrség halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indított eljárást. 
 

TEXTSTART:34211baleset:TEXTSTOP
 

Indexkép: RTL híradó

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük