Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

EMMI: lesznek következményei a mai pedagógussztrájknak

"Egy törvénytelen sztrájk szervezése nem maradhat következmények nélkül" - írta az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
EMMI: lesznek következményei a mai pedagógussztrájknak

Figyelmeztető sztrájk január 31-én

A mai napon két órán át leállt a tanítás számos iskolában – azonban nem mindegyikben. Az utóbbi napokban nagyon sokan foglalkoztak a témával a közösségi oldalakon: voltak, akik támogatásukat fejezték ki, a pedagógusok pedig bizonytalan kollégáikat próbálták rábírni, hogy álljanak ki az igazukért – azt ugyanis már előre tudni lehetett, hogy lesznek olyanok is, akik nem szeretnének csatlakozni a sztrájkhoz.

Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szervezetének elnöke úgy véli, sok kollégát ijesztett el az EMMI a napokban kiküldött levele. "Fenyegetéseket nem fogalmaztunk meg. Azt is szeretnénk azonban leszögezni, hogy egy törvénytelen sztrájk szervezése nem maradhat következmények nélkül" – írta az Emberi Erőforrások Minisztériuma az RTL Híradó kérdésére válaszolva.

 

 

Bár a sztrájkot törvénytelennek nevezik, valójában jogszerűnek ítélte a bíróság – adta hírül a napokban a PDSZ a Facebook-oldalán.
 

Miért sztrájkolnak a pedagógusok?

Két nagy tanári szakszervezet sztrájkbizottsága hónapok óta tárgyal a kormánnyal, ám eddig nem sikerült megállapodniuk egymással. Szabó Zsuzsa, a PSZ (Pedagógusok Szakszervezete) elnöke úgy fogalmazott az egyik tárgyalás után: "Egy bohózatban vettünk ma részt. Ha tehetnénk, fekete zászlókat lengetnénk".

Nem tudtak megegyezni a béremelés kérdésében, és azt sem sikerült elérniük, hogy vonják vissza az állami iskolákra vonatkozó rendeletet, melyben kötelezővé tették a pedagógusok számára az oltás felvételét – ellenkező esetben fizetés nélküli szabadságra küldik őket. Utóbbi miatt már novemberben is tartottak egy demonstrációt.

Úgy érezték hát, nem maradt más választásuk. Amenniben a mai figyelmeztető sztrájk nem vezet eredményre, lesz egy második is, március 16-án. 

Nem sikerült egységesen fellépni

Sokan csatlakoztak, más iskolákban elmaradt a sztrájk, de olyan intézmény is akadt, ahol azt mondták: bár nem sztrájkolnak, a követelésekkel egyetértenek. A szervezők szerint ebben nagyban közrejátszhatott az EMMI levele, mely sok pedagógust ijeszthetett el a sztrájktól.

Többek között a Madách Imre Gimnáziumban úgy is megtartották a sztrájkot, hogy ma tanítás nélküli munkanap volt az intézményben.
 

"Én ma megtettem, amit meg kellett tennem. Nem tudtam volna tükörbe nézni, a gyerekek elé állni úgy, ha most hallgatok, lapítok. És nem is tettem!

Büszke vagyok mindenkire, aki ma részt vett, kiállt és nem félt vállalni a véleményét!" – írta Facebook oldalán Balatoni József, posztja alá pedig folyamatosan érkeznek a fotók a különböző iskolákból.
 

 

Sokan állnak ki a pedagógusokért

Ma 14:00 órától autós demonstráció vette kezdetét a pedagógusokért a belvárosban, melyet a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) szervez. 

Sok szülő azzal állt ki a tanárok és óvónők mellett, hogy nem küldte ma iskolába és óvodába gyermekét.

A pedgagógusok törekvéseit támogató petíciót pedig már közel 60.000-en írták alá. "Ha nem sikerül megállítanunk az ámokfutást, saját gyermekeinket fosztjuk meg az esélytől: a jövőbeli boldolgulás, a tudás által kibontakozó, teljes élet lehetőségétől! Ha nem állunk a sztrájkolók mellé, azt írjuk alá, hogy a jövőben az egyszeri állampolgárnak csak súlyos tízmilliókért lesz elérhető olyan oktatás, amivel a gyermekünk lehetőséghez juthat!" – írják a petíció megfogalmazói.

Szolidaritásunkat úgy is kifejezhetjük, hogy kockás inget húzunk a mai napon.

Indexkép: Depositphotos.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük