Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Ennek a 23 éves anyukának 11 gyereke van már, dúsgazdag férjével legalább 100-at szeretnének

Egy fiatal nő és férje, 11 gyermeket nevel, de azt szeretnék, hogy családjuk addig szaporodjon, míg 105 biológiai gyermekük lesz. Persze a tervbe béranyákat is bevonnak, így tíz hónap alatt akár 10 gyerekkel is “bővülhet a család".

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Ennek a 23 éves anyukának 11 gyereke van már, dúsgazdag férjével legalább 100-at szeretnének

A 23 éves moszkvai származású Christina Ozturk grúziai nyaralása alatt ismerkedett meg jövendőbeli férjével, Galip Ozturkkal, az 56 éves török üzletemberrel – írja a Daily Mail.

Christinának akkor már volt egy kislánya, akit 17 éves korában szült, és egyedül nevelte. Christina és Galip nagyon megszerették egymást, és miután egy családot alkottak úgy döntöttek, hogy sok gyereket szeretnének. Annak érdekében, hogy a folyamat minél gyorsabb legyen, béranyákat vontak be a családbővítésbe.

 

A fiatal nő elmondta, több, mint 100 gyereket szeretne

Az elsőszülött kisfiú, Musztafa 2020. március 10-én született, utoljára pedig egy kislány, Olivia született 2021. január 16-án.

A sokgyerekes anya, Christina elmondta, hogy csak akkor akar megállni, ha már 100-nál is több biológiai gyermeke lesz: “Nem tudom pontosan, hányan lesznek, de 10-nél biztosan nem állunk meg” – mondta.

A gyermekeket igen pontos program szerint nevelik, 20-6 órák között alszanak, és a családi dadusok külön naplókba feljegyzik a kicsik fejlődésének minden részletét.

A pár közösen választja ki a béranyákat, akiknek fejenként 9000 dollárt fizetnek, hogy kihordják a gyereket. Csak olyan fiatal nőket fogadnak el anyának, akik korábban már szültek, és nagyon odafigyelnek arra, hogy semmilyen káros szokásnak vagy függőségnek ne hódoljanak. A szülést követően a béranyák minden jogukról lemondanak, ami a gyerekkel kapcsolatos.

A gyermekeket szigorú étrenden nevelik

A házaspárnak számtalan dadusa van, akiket pontosan kioktatnak a szigorúan előírt teendőkről. Christina még azt is megmondja, hogy milyen könyvet olvassanak a kicsiknek. A dadusok minden egyes piszkos pelenkáról fényképet kell készítsenek, hogy a szülők megállapíthassák, normál “színű és konzisztenciájú” a tartalma.

A házaspár azt mondja, hogy több mint 100 gyermeket szeretnének, de most egy kicsit le kell álljanak a projekttel, hogy a jelenlegi gyermekek nőjenek, és csak utána keresnek újabb béranyákat.

Fotó: batumi_mama/instagram

Forrás: Filantropikum.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük