Hallgatok, amikor az anyuka kólát tölt a másfél éves gyerek cumisüvegébe. Nyelek egy nagyot, amikor azt hallom, hogy a srácok gumicukrot esznek reggelire. Megtartom magamnak a véleményemet, amikor ismerős anyuka elmeséli, hogy a fiai 6 órán át tévéztek. Akkor sem szólok, amikor az 5 éves kisfiú elmondja, hogy a Harry Potter összes részét látta. Elharapom a nyelvem, amikor a szembe jövő anyuka, a kétév körüli ikrei kezét fogja, miközben cigizik. A hamu gyakorlatilag az egyik kisfiú fejére hullik. Szétvet a düh, amikor a hatalmas pocakos kismama szájából lóg a bagó. Legszívesebben kiütném a szájából azt az átkozott bűzrudat, de inkább elfordítom a fejem.
Korábban nem tettem lakatot a számra. Azonnal kimondtam, amit gondolok. Semmire nem mentem vele. Szép lassan rájöttem, hogy nem válthatom meg a világot.
Tegnap ismét háborgott a szívem. Megismerkedtünk egy tündéri 6 éves kislánnyal. Egyedül biciklizett az utcán. (Itt megjegyzem, hogy Budapesten lakunk, nem egy csendes kisvárosban, ahol mindenki ismeri egymást) Boldogan csatlakozott hozzánk és a közös biciklizés után még egy órát játszott Fannival. Megtudtam, hogy a játszótér melletti házban lakik. Az anyja időnként kijött bagózni a gangra. Negyed kilenc után indultunk haza. A kislány egyedül maradt a kihalt játszótéren. Kiabált, hogy Anya, de az anyja nem jött ki a lakásból. Végül összeszedte a motyóit és hazament.
A szívem szakadt meg érte. Olyan gyönyörű, kedves, értelmes kislány. Megérdemelné, hogy szerető és gondoskodó családban nevelkedjen.
Megtanultam, hogy nem válthatom meg a világot. Annyit tehetek, hogy írok egy bejegyzést. Egy bejegyzést, amiben világgá kiáltom a fájdalmat, amit akkor érzek, ha felelőtlen szülőket és elhanyagolt gyerekeket látok.
Indexkép: wikimedia.org
Forrás: Lányomnak az életről
Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri