Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Építs otthon homokvárat! Kinetikus homok, az új sláger játék! És most meg is nyerheted!

Lassan beköszönt az ősz, vele a hűvös, esős idők, amikor még a játszóteret sem látogathatjuk meg anélkül, hogy tetőtől talpig vizesek vagy sárosak legyünk. Ám ezeket a hónapokat sem kell eltöltenünk a játszótér adta lehetőségek nélkül, hiszen mini-mászókát, hintát, de még homokozót is varázsolhatunk a nappaliba. Utóbbit ráadásul úgy, hogy közben otthonunk tisztaságát is megőrizzük.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Építs otthon homokvárat!
Kinetikus homok, az új sláger játék! És most meg is nyerheted!

A REGIO JÁTÉK kizárólagos forgalmazásában kapható Sand Play kinetikus homok épp azokra a napokra kínál megoldást, amelyeken lehetetlen kimozdulnunk. A 98 százalékban tiszta homokból és 2 százalékban speciális szilárd kötőanyagból álló homok a gyurmázás és a homokozás élményét egyesíti. Olyan érzetet kelt, mintha nedves lenne, ám mégsem az. Simogatón átfolyik az ujjak között, de összenyomva bármilyen formát tökéletesen felvesz. Kötőanyagának köszönhetően a szemcsék egymáshoz tapadnak, így a takarítás utána gyors és egyszerű.

További különlegessége, hogy a Sand Play készletekben négy tasak különböző színű homok található, tartalmaz továbbá számos tengeri állatformát, amelyek az azonnali sikerélményt kínálnak az építkezésben.

A Kinetikus homokkal 3 éves kortól bárki játszhat. Kiválóan fejleszti a finommotoros mozgást, a szenzoros funkciókat és a kreativitást, miközben megmarad a szabad és gondtalan játék élménye. A Kinetikus homok az egyedülálló technológiának köszönhetően rendeltetésszerű használat mellett sosem szárad ki! Ellenben érzékeny a vízre, a levegő magas páratartalmát is képes megkötni. Ezért elsősorban zárt helyre ajánljuk, ahol a levegő páratartalma nem haladja meg a 60%-ot. Ha mégis túl párás levegőben használnád, akkor sem kell megijedned. Szárítsd ki (tedd száraz, hűvös helyre) és visszanyeri eredeti, lenyűgöző állagát.

 

NYEREMÉNYJÁTÉK!
 

Ha szeretnéd Te is lefoglalni ezzel a fantasztikus játékkal a rossz időben gyerekeidet, akkor nincs más dolgod, mint válaszolni a három feltett kérdésünkre szeptember 22. éjfélig, és mi másnap (szeptember 23-án) kisorsolunk a helyes válaszadók között 3 csomag kinetikus homokot, amit akár Te is megnyerhetsz!
A nyerteseket e-mailben is értesítjük.

{MODULE_POLL_NEWS_ID_287}

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük