Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

Érszűkület – egy betegség jellegzetes tünetekkel

Köztudatban az érszűkületet a végtagzsibbadással vagy a végtagok hidegségérzésével és fázásával kötik leginkább össze, és a terhelésre jelentkező lábfájdalmat kevéssé tartják számon, pedig valójában ez utóbbi tünet a jellemző erre a betegségre - mutat rá Dr. Kósa Éva, a Trombózisközpont angiológusa arra, hogy miért kerül a betegség sokszor későn felismerésre és kezelésre.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Érszűkület – egy betegség jellegzetes tünetekkel

Az érszűkület a verőerek – artériák – falának kóros átalakulása, merevvé válása, melyet a belső átmérő, így a keringő vérmennyiség csökkenése jellemez. Következésképpen csökken az ellátott szövetek tápanyag és oxigén-ellátottsága, mely kezdetben járáskor kialakuló lábfájdalomhoz súlyosabb esetben a szövetek elhalásához is vezethet. Ez utóbbi a lábak kisebesedését, a lábujjak elfeketedését okozhatja, ami már a végtagot is veszélyezteti.

Az érfal szerkezetének átalakulása már a 30-as életkorban elkezdődhet, többszörös kockázati tényezők fennállásakor akár érszűkület is kialakulhat. A betegség a kor előrehaladtával egyre gyakoribb. Kockázati tényezőkként a dohányzás, az cukorbetegség, a magas koleszterinszint, magas vérnyomásbetegség, öröklött hajlam szerepelnek.  

Milyen tünetek esetén gondoljunk érszűkületre?

Láb-fájdalom: a legjellemzőbb tünet. Terhelésre – pl. gyaloglás, lépcsőzés – jelentkező feszítő vagy görcsös lábikra vagy combtájéki fájdalom, mely pihenésre múlik. Kezdetben e tünet csak nagyobb megterheléskor – hosszabb gyaloglásnál, sietésnél – jelentkezik. Később, az érszűkület előrehaladtával a fájdalom nélkül megtett távolság egyre csökken. Mozgásszervi betegségek gyakran egészen hasonló tünetekkel járnak, emiatt egy már meglevő reumatológiai betegség késleltetheti a diagnózist.

Hideg végtagok: a nagyerek keringési zavarára nem jellemző, leginkább kisérkeringési zavar esetén léphet fel ez a tünet.  Az elégtelen kiskeringésre utaló jel lehet a kezek, lábfejek hűvössége. A hidegség érzés, a zsibbadás mellett azonban gyakori tünete a cukorbetegség szövődményeként fellépő idegi károsodásnak, a polineuropátiának is.

Töredezett körmök: elégtelen kisérkeringés gyakori tünet.

Végtagi fekély: Mind a lábakon mind a kezeken akár traumára akár anélkül kialakuló nem  vagy nem megfelelően gyógyuló sebek, fekélyek súlyos tünetet jelentenek, és érszűkület irányában azonnali kivizsgálást követel, különösen dohányosokban, cukorbetegekben, vagy akiknek a fekély megjelenését megelőzően már voltak járáskor jelentkező lábikrafájdalmai.

Az érbetegségek az egész érrendszer területét érinthetik, emiatt egyidejűleg fennállhat a szívkoszorúerek vagy az agyat ellátó erek betegsége is. A korábban szívinfarktust vagy agyi infarktust szenvedett betegeknél az érszűkület tüneteit különösen komolyan kell venni.

Mit tegyünk a tünetek észlelése esetén?

Érszűkületre utaló tünet vagy akár már gyanújel esetén is indokolt az orvosi kivizsgálás. A korai felismerés fontos az időben megkezdett kezeléshez. A betegség következményei súlyosak lehetnek, emiatt végtagamputáció elkerülése céljából mind a beteg mind az orvos részéről a fegyelmezettség, rendszeresség fontos elemek.

A kivizsgálást követően a kezelés a járásgyakorlatot, a rizikótényezők csökkentését  a gyógyszeres kezelést, szükség esetén érfestést, érsebészeti beavatkozás  elvégzését jelenti.

Forrás: Trombózisközpont (www.tromboziskozpont.)

Kép: marin, freedigitalphotos.net

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük