Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Ész kontra erő

A "Keressük a legkreatívabb Óvónőt" pályázaton belül a kreatív tanítás és nevelés kategória ihletett meg, melyben leírom, hogy a mesék hogyan csillapítják az agressziót a Micimackó csoportos gyermekeimben.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Ész kontra erő

Többet ésszel, mint erővel; bimbózó óvónői pályám kezdetén gyakran felvetődik bennem ez a közmondás. Mindössze három hónapja kezdtem bele ebbe a felelősségteljes hivatásba, és ez az elgondolkodtató mesebéli mondat kíséri utamat.

A mai felgyorsult világban a szülőknek egyszerre számtalan szerepet kell teljesíteniük a mindennapjaikban. A családok alig vannak együtt, hiszen meg kell keresni a mindennapi kenyérre valót, ami manapság nem könnyű. A családi együttléteket, a szülői példamutatást, a szeretetteljes nevelést felváltotta az étellel, itallal, ruhával, játékkal és minden médiareklám által belénk sulykolt őrülettel való elhalmozás.

Ezt a rohanó ritmust igyekeznek felvenni a gyermekek, de az alábbi felsorolás mind-mind nehezen feldolgozható agresszióra ad okot:

  1. A gyerekekre nagy hatást gyakorolnak mind a felolvasott, mind a TV-ben látott mesék. Leginkább a mesék jótékony, képzeletfejlesztő, példamutató hatásával találkoztam, de rengeteg olyan rajzfilmet néznek a gyerekek a televízióban, amelyek agresszívak  és  feszültséget keltenek bennük. Ezt a feszültséget valamilyen módon le kell vezetniük, és ez mind a játékukban, mind pedig a viselkedésükben megmutatkozik.
  2. Meg kell küzdeniük a mindennapi élet nehézségeivel, agressziójával. Az erőszak pedig erőszakot szül. Gondolok itt arra, hogy mennyi atrocitás érheti őket a hétköznapok különböző színterein: a boltban, a bankban, a postán, a tömegközlekedési járműveken, az utcán, stb. Manapság az emberek nagyon türelmetlenek, önzőek, és akaratosak tudnak lenni, amit a gyerekek érzékelnek, könnyen átvesznek és utánoznak viselkedésükben.
  3. A nyelvi agressziót is megemlítem, hiszen mostanában nagyon könnyen felemelik a hangjukat az emberek, ordítoznak egymással, trágár kifejezésekkel illetik a másikat, ami ma már divatnak, „menőségnek” számít. Nagy a felelősség itt a szülőkön, akiknek a gyerekek tudtára kell adni, hogy ez nem helyes és meg kell tanítaniuk a megfelelő példa mutatásával a következő generációnak, hogy attól, hogy a világ rohan, mi még lehetünk kedvesek, megértőek, türelmesek, elfogadóak és tisztességesek embertársainkkal.
  4. Sajnos egyre több napjainkban a csonka család – a legtöbb válás miatt, de előfordul haláleset is. A gyermek ezt mindig nehezen dolgozza fel, a viták, nélkülözés, idegeskedés, érzelmi szegénység mind-mind feszültséget okoz a gyermekben, amit gyakran agresszív módon vezet le.

Ezen problémák gyakran az óvodában csapódnak le. Csoportomban is vannak gyermekek, akik nem tudnak mit kezdeni a bennük gyűlő feszültséggel, ezért ok nélkül lökdösődnek, megütik társukat, kiabálnak, trágár szavakat használnak, dobálják a játékokat, vagyis az erő diadalmaskodik az ész felett.
Ezeket a szituációkat nekem, mint erőszakmentes óvónéninek az ész segítségével kell lereagálnom. Úgy gondolom, hogy a legnagyobb segítséget a mesék nyújthatják, amelyekben a gyermekek megtalálhatják magukat egy-egy szituációban vagy hősben. Átélhetik újra a történteket és megoldást, választ találhatnak kérdéseikre. Így, ha még tudat alatt is, de le tudják vezetni feszültségeiket.

A gyakorlatban ezt úgy alkalmazom, hogy ha egy gyermek a fenti agresszív viselkedést produkálja és ez többszöri megszólításra sem marad el, akkor odamegyek hozzá, és megkérem, hogy hozzon egy mesekönyvet.
Ezzel a kéréssel kiszakítom őt a durva tevékenységből, de mégsem büntetésként éli meg a történteket, hiszen én sem büntetni szeretném, mert nem ítélhetem el amiatt, hogy még nem tanulta meg vagy emocionálisan nem érett kezelni, feldolgozni érzelmeit.
Az agresszió általában egyféle megoldás a gyermek számára, hogy levezethesse felgyülemlett belső feszültségeit, mert ő még nem ismer rá más tudatos módszert, mint például a felnőttek, akik elmennek futni, szórakozni, hogy feloldják a stresszt.

A gyermek hoz egy könyvet, azért mert valahol ő is érzi, hogy valami nincs rendben az ő kis lelkében. A könyvet ő választja, mert a gyermekek ösztönösen érzik, hogy éppen melyik mesére van szükségük, melyikből tudnak meríteni, vagy éppen melyik mesével tudnak azonosulni.
Ennek fontosságával tisztában kell lennünk, ha a gyerek századszor is azt a mesét szeretné, akkor századszor is azt kell neki elmondani, mert ő tudja, hogy mi neki a legjobb. Ilyenkor leülünk egy székre, szőnyegre, vagy a babakonyhába és csak neki olvasok. Persze van, hogy többen is oda gyülekeznek körénk, de ilyenkor csak Rá koncentrálok és végigolvasom a mesét, a végére megnyugszik, és az ész felülemelkedik az erőn.
A gyermekek könnyen hozzászoktak ehhez a nevelési módszerhez, én pedig mindig tudok 3-5 percet szakítani a mesélésre, mert tudom, hogy ezzel nem csak az adott gyermeknek, hanem az egész csoportnak jót teszek.

A mesélés azért is nagyon fontos a gyermekek életében, mert valami olyat közvetít, amit máshogyan nehezen értenek meg. A mese tükrözi a valóvilág azon részét, amit nehezen lehetne elmagyarázni és megérteni.
A gyerekeknek nem kell megmagyarázni a mesék rejtett jelentését, mert éppen attól tudnak olyan sokat segíteni, hogy szimbolikusan beszélnek az örömről, bánatról, szorongásról, félelemről, életről és halálról. Ezért nem kell félni a felnőttek számára már-már horrorisztikusnak tűnő történetektől, hiszen a gyermek csak annyit ért meg belőlük, amennyit a tudata megenged és képes érzelmileg elviselni. A meséken keresztül találkozhatnak az élet kegyetlenségeivel, de a végére mindig feloldják a borzalmakat, a feszültségeket és azt mutatják, hogy minden rosszból van kiút.

Nagyon fontos, hogy az óvodai csoportban meg tudjuk teremteni a nyugodt, biztonságos, bensőséges, szeretetteljes, de mégis inger gazdag környezetet számukra, ahol megfelelő, pozitív példára tudnak szert tenni és hasznos tapasztalatokat gyűjthetnek fejlődésük során.
Ebben a fogyasztóközpontú világban a mese biztos lelki támaszt jelenthet a gyakran magukra maradott gyermekeknek, mert a felgyülemlett feszültségeiket ezen keresztül tudják újra átélni, megoldást találni rá és levezetni. Nagy megkönnyebbülés számukra, amikor a végén a rossz elnyeri méltó büntetését, a jó pedig győzedelmeskedik. A mesékben ez a legfontosabb, ez által fejlődik a gyermek személyisége és így tanulhatja meg ő is, hogy többet ésszel, mint erővel.
 

A „Keressük a Legkreatívabb óvónőt” pályázatra beérkezett cikk.

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük