Sok múlik a szülői példamutatáson
Minden szülő arra vágyik, hogy a gyereke ne füllentsen, legyen vele őszinte, még akkor is, ha valami rosszban sántikál. Nem olyan egyszerű azonban elérni ezt – a szakértők szerint viszont sok múlik rajtunk, szülőkön.
Szajli Claudia pszichológus azt mondja, hogy az őszinte és nyílt kommunikációban a szülők példamutatásának óriási szerepe van.
"Tehát ha én szülőként elmondom az őszinte gondolataimat, érzéseimet a vasárnapi ebédnél – természetesen a gyermek életkorának megfelelő formában -, azzal megteremtem azt a biztonságos légkört, amiben a gyermek is azt éli meg, hogy megnyílhat. Érdemes erre külön figyelni és teret adni annak, hogy kialakulhassanak mélyebb beszélgetések, például étkezések során vagy valamilyen közös hobbi tevékenység közben" – fogalmaz a szakértő.
Nem mindegy természetesen az sem, hogy mennyi idős épp gyermekünk. Különböző életkorokban ugyanis másképp jelenik meg a hazugság.
Az óvodáskorú gyerekek esetében az úgynevezett fantáziahazugságokról beszélhetünk, amikor a gyerek elképzel valamit, és azt úgy meséli el, mintha tényleg megtörtént volna.
6 éves kor felett aztán már megjelennek a valódi hazugságok, és ebben az életkorban már tudják, hogy a kitalált történetek nem igazak.
Mi állhat a hazugság hátterében?
A gyerek
- tarthat attól, hogy ha megmondja az igazat, akkor büntetést kap.
"Gyakran tapasztalom azt is, ha a szülők sok mindent tiltanak, például azt mondják, hogy 'a jó lányok nem maradnak ki sokáig éjszaka'. Ilyenkor a kamasz burkoltan megkapja a "rossz kislány” bélyeget és inkább hazudik arról, hogy hova megy éjjel, mint hogy megélje azt, hogy nem felel meg a szülei elvárásának. Tehát az ő megélésében valamilyen szempontból nem elég jó" – mondja Szajli Claudia pszichológus. - félhet attól is, hogy kevésbé fogja szeretni őt a szülő, ha őszintén bevallja, mit tett.
- hazudhat azért is, mert szégyelli, ami vele történt és nem mer beszámolni róla, különösen akkor, ha bántalmazás vagy molesztálás áll a háttérben.
Kapcsolódó cikkünk: Mélyen hallgat még a szülei előtt is… Milyen jelei vannak annak, hogy valaki molesztálja a gyereket?
Szakértők szerint pedig sokszor észre se vesszük, de mi magunk neveljük hazugságra a gyerekünket.
"Amikor több tabu téma van a családban, az azt az üzenetet küldi a gyermeknek, hogy van amiről nem lehet nyíltan beszélni, mert elcsendesítenek, illetlennek bélyegeznek, kinevetnek, adott esetben akár megaláznak. Ezáltal a gyermek azt éli meg, hogy a gondolatai, érzései nem helyénvalóak, nem erősíti meg a környezete, ezért megtanulja azokat vagy elfojtani vagy kortárs kapcsolatokban megbeszélni, megélni, ahol van ennek helye.
Vagy például ha egy családban a gyermeket állandóan a tanulásról kérdezik, egyrészt a szülők tovább frusztrálják tanulási nehézségeivel, ami egyébként őt magát is zavarja – még ha nem is tudatosan vagy láthatóan – , azt az üzenetet kapja, hogy minden más, ami vele történik például a barátokkal vagy sportban az nem fontos, ebből adódóan pedig kevésbé fog megnyílni a szülei előtt."
Mégis mit tehet akkor a szülő?
Fontos, hogy ne büntessük meg gyermekünket – ezzel csak azt érhetjük el, hogy folyamatosan hazudni fog, hiszen fél a büntetéstől.
Beszélgessünk vele arról, hogy miért nem jó hazudni, milyen fájdalmat tud ezzel okozni másoknak.
Mutassunk a viselkedésünkkel jó példát! Ha a gyerek azt látja, hogy a szülő is folyton hazudik, vagy vannak tabutémák, amikről inkább hallhat, akkor ő is átveszi ezt a viselkedést. A saját jó példánkkal tehetjük a legtöbbet azért, hogy gyermekünk őszinte legyen.
Indexkép: Depositphotos.com
Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak