Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

Éttermi veszélyek

Az ételallergiától szenvedő egyének számára fokozott kockázatot jelent egy étteremben, vagy más szórakozóhelyen elfogyasztott vacsora. Az ételek gondos megválogatása után is előfordulhat, hogy választásuk épp egy allergént tartalmazó fogásra esett.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Éttermi veszélyek

  Az elfogyasztott allergén következtében az ételallergiás egyén viszketést, kiütéseket, duzzanatokat tapasztalhat. Súlyosabb esetekben légzési nehézség, vérnyomás esés, anafilaxiás sokk is bekövetkezhet.

 Az Annals of Allergy, Asthma & Immunology folyóiratban közölt, amerikai kutatók által végzett felmérés azonban a súlyos tünetek ellenére is arról árulkodik, hogy a vendéglátó egységekben dolgozó személyzet nincs tisztában azzal, hogy az ételek kezelése során, hogyan vihetők át az allergének.

 A megkérdezett alkalmazottak döntő többsége úgy gondolta, a vendégek számára minden esetben biztonságos az általuk készített és felszolgált fogások elfogyasztása. 24 százalékuk vélekedett úgy, hogy egy kis mennyiségű allergént tartalmazó ételtől még az allergiás személynek sem lehet baja.

 35 százalékuk egyet értett abban, hogy a sült ételekből a magas hő hatására távozik az allergén anyag. 25 százalékuk abban bízik, hogy egy kész ételből az allergén eltávolításával máris bárki számára biztonságosan fogyasztható fogás varázsolható. Az eredményekre magyarázatul szolgálhat, hogy a megkérdezettek mindössze 42 százaléka részesült az ételallergiáról szóló oktatásban.

 A leggyakoribb allergének a tej, mogyoró, szójabab, tojás, búza, hal és kagyló. A mogyorófélék által kiváltott allergiás reakciók 25 százaléka, és a végzetes kimenetelű esetek 15-32 százaléka következik be éttermekben, vagy más vendéglátó egységben.

 Az esetek gyakoriságának oka, hogy az allergének a konyhai környezetben használt eszközökről könnyen más edényekre kerülhetnek, például a mogyorót tartalmazó fogás elkészítését követően.

 A forgalomban lévő termékeken ma már kötelező feltüntetni, amennyiben bizonyos allergéneket akár csak nyomokban is tartalmazhatnak. A vendéglátó egységekre még nem vonatkozik ilyen szabályzat, így az ételallergiás személyek számára fokozott óvatosság indokolt.

 Az esetleges balesetek elkerülésére, fontos az azonnali segítségnyújtás megszervezése, így soha ne felejtsék otthon gyógyszereiket, melyek segítségével az allergiás reakció a kórházba érkezésig kezelhető.

 A hír alapjául a „Dining Out? Beware of Food Allergy Dangers” cikk szolgált.

www.orvostkeresek.hu

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük