Hirdetés Partneri kampány helye
Programajánló (családdal, gyerekkel)

Évtizedeket fiatalodik Korda György a SZIN-en

Tavaly a Carson Coma-val kollaborált egy 60 évvel ezelőtti sláger erejéig a hazai tánczene legnagyobb élő legendája, most a Blahalouisiana zenekarral 50 évet repül vissza az időben Korda György a Szegedi Ifjúsági Napokon.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Évtizedeket fiatalodik Korda György a SZIN-en

Úgy látszik, már hagyomány, hogy az ország "Gyuri bácsija" a nyári fesztiválszezon legnagyobb záróbuliján, a SZIN-en idéz fel napjaink ismert zenekarával egy korai Korda slágert. Tavaly a Carson Coma csapatával közösen a Nem vagyok ideges című, 1963-ban született tvisztet adták elő frenetikus sikerrel. "Fantasztikus érzés olyan fiatalokkal együtt zenélni, akik annyi idősek most, mint én voltam a dal megszületésekor" – mondta akkor a legenda.

Az biztos, hogy a Korda-slágerek időtállóak, ezt bizonyítja az is, hogy a Blahalouisiana a Mondd, hogy szép volt az este című, bakeliten 1974-ben megjelent dalt is műsorára tűzte, amit a SZIN-en is előad a zenekar, természetesen Korda György közreműködésével. „Én a SZIN-en évtizedeket fiatalodom, kértem is a szervezőket, hogy legyen ebből hagyomány, hogy évente énekelhessek egy-egy fiatal csapattal Szegeden. Az orvos se tudna jobbat felírni" – mondta a hazai tánczene doyenje.

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük