Hirdetés Partneri kampány helye
Életmód

Ezek a jelek utalhatnak ADHD-ra felnőttkorban

A felnőttkori ADHD hatással lehet az egész életünkre, befolyásolhatja a munkánkat, a párkapcsolatunkat és az életminőségünket is. Ezért is fontos a szakemberek szerint, hogy foglalkozzunk a kérdéssel, és ha szükséges, megfelelő terápiával kezeljük. 

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Ezek a jelek utalhatnak ADHD-ra felnőttkorban

ADHD felnőttkorban

"Mindenféle diagnózis nélkül is embert neveltünk belőled" – egy ADHD-s anyuka vallomása

A magyar felnőttek 3 százaléka ADHD-s. Akinél már gyerekkorában megszületik a diagnózis, annak 50 százalék az esélye arra, hogy felnőttként is az marad.

A kifejezés a figyelemhiányos hiperaktivitási zavar rövidítése, és fontos tudni, hogy nem betegségről, hanem zavarról van szó.

Korábban bemutattunk egy édesanyát, aki arról mesélt, hogy gyerekkorában milyen nehézségeken kellett keresztülmennie, hogy mennyit verték, bántották a szülei, milyen öngyilkossági kísérletei voltak azért, mert abban az időben még nem szűrték az ADHD-t – és ezekre a gyerekekre egyszerűen úgy tekintettek, hogy rosszak és neveletlenek. 

A teljes interjút itt lehet elolvasni.
 

Sokan akkor jönnek rá, hogy valójában tőlük örökölte a gyermekük, amikor a kicsinél ADHD-t állapítanak meg

Fontos, hogy felismerjük, mely tünetek utalhatnak ADHD-ra gyerek-, illetve felnőttkorban. Ezek ugyanis teljesen eltérőek is lehetnek.

Míg gyerekkorban a folyamatos rohangálás, ugrándozás, hiperaktivitás jellemző, addig felnőttként egy belső nyugtalanság uralkodhat el az emberen. 

Az is előfordulhat – mint a korábban bemutatott nő esetében is -, hogy csak felnőttként diagnosztizálják az ADHD-t, holott a tünetek már gyerekkorban is jelen voltak. Sok felnőtt maga is akkor szembesül a diagnózissal, amikor a gyermekével elkezdi végigjárni ezt az utat, és megállapítják az ADHD-t. Sokan ekkor döbbenhetnek rá arra, hogy valójában a gyermek tőlük örökölte a figyelemzavart és hiperaktivitást. 
 

Jelek, amelyek felnőttkorban ADHD-ra utalhatnak

Szakemberek szerint az ADHD figyelemzavaros formája esetén ezekből a tünetekből legalább 5 fennáll a felnőtteknél:

  1. Nem figyel a részletekre, gyakran hibázik
  2. Nem tud figyelni hosszú távon
  3. Nem figyel, amikor valaki beszél hozzá
  4. Elkezdi, de nem tudja befejezni a feladatait
  5. Nehezen tudja megszervezni a feladatait
  6. Nem szeret koncentrálni 
  7. Gyakran elveszíti a dolgait, sosem találja azokat
  8. Könnyen elvonják a figyelmét a külső ingerek 
  9. Feledékeny, szétszórt

Az ADHD hiperaktív-impulzív formája esetén pedig az alábbiakból legalább 5 tünet van jelen a felnőtteknél: 

  1. Gyakran izeg-mozog, dobol az ujjaival, babrál
  2. Gyakran feláll, amikor ülnie kéne
  3. Nyugtalan
  4. Nem kötik le a nyugodtabb tevékenységek
  5. Folyton pörög, menni akar valahova
  6. Túl sokat beszél
  7. Belevág a másik szavába, nem várja meg, míg az befejezi
  8. Nehezen várja ki a sorát
  9. Sokszor félbeszakít másokat

Ez a zavar hatással lehet az egész életünkre, befolyásolhatja a munkánkat, a párkapcsolatunkat és az életminőségünket. Ezért is fontos a szakemberek szerint, hogy foglalkozzunk vele, és megfelelő terápiával kezeljük azt.

Indexkép: Depositphotos.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük