Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Ezért hasznos, ha minden nap ugyanazt a mesét kéri a gyerek

Bár a szülők számára unalmas lehet, ha a gyermek folyton ugyanazt a mesét akarja hallani, valójában nagyon is jót tesz neki, újra és újra elmeséljük neki ugyanazt: okosabb lesz ugyanis tőle.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Ezért hasznos, ha minden nap ugyanazt a mesét kéri a gyerek

Az iskolában is jobban teljesítenek, akiknek sokszor olvasták ugyanazt a mesét

Alaposan próbára tudja tenni az idegeinket, ha újra és újra ugyanazt a mesét kell elismételnünk. Szinte már mi is szó szerint kívülről fújjuk az egészet. 

A szakértők szerint azonban egyáltalán nem baj, ha a kicsi ugyanazt a mesét kéri újra és újra. Sőt. valójában ez nagyon hasznos, hiszen minél többször hallja, annál jobban oda tud figyelni az új szavakra, így bővül a szókincse és fejlődik a szövegértése is. 

A tudósok azt állítják, hogy ennek hosszú távú pozitív következményei is lehetnek. Vagyis azok a gyerekek, akik sokat olvasnak vagy sokat olvasták nekik ugyanazt a mesét, jobban teljesítenek az iskolában a feleletválasztós teszteken. Ennek az az oka, hogy ezeknek a gyerekeknek könnyebben megy a szövegértés az új szövegek kapcsán is. 

Néhány tipp a meseolvasáshoz: 

Kérdezzük őt!

Ha egy olyan szóhoz vagy kifejezéshez érünk a mesében, amit szerintünk nem ismer a gyermekünk, akkor álljunk meg és kérdezzünk rá, hogy tudja-e, mit jelent az a szó. Ez gondolkodásra ösztönti őt és a beszédkészsége is fejlődik.

Építsünk be olyan szavakat, amelyek távol állnak tőlünk

Fontos, hogy olyan szövegeket is olvassunk neki, amelyekből megismerheti azokat a dolgokat is, amelyek nem találhatók meg a közvetlen környezetében. Például városi gyereknek érdemes háziállatokról, földművelésről szóló könyvet is olvasni. 

Hasznosak lehetnek az illusztrációk is

Ha sokszor olvasunk el egy mesét, akkor az is segíthet, ha egy kicsit megállunk az illusztrációknál, és kérdéseket teszünk fel neki. Lehetőleg olyanokat, amikhez az újonnan megtanult szavakat is használnia kell. Ez segít abban, hogy egy-egy szó jobban rögzüljön. 

Egy biztos: amikor odabújik melléd a gyereked és elmerültök a mese világában, az mindkettőtök számára felbecsülhetetlen élmény. 

Indexkép: Depositphotos.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük