Hirdetés Partneri kampány helye
Baba

Ezért jó, ha sokat ölelgeted és puszilgatod a kisbabádat, gyermekedet – így fejlődik tőle

Az agyi fejlődésre, a testi növekedésre és az érzelmi fejlődésre is jó hatással van, ha gyakran ölelgetjük és puszilgatjuk gyerekeinket. Kutatások szerint azok, akiket kevesebbet vagy egyáltalán nem ölelgetnek, lemaradhatnak társaiktól a fejlődésben. Ráadásul az ölelés az anyát is megnyugtatja, hiszen csökkenti a félelemérzetet és a stresszhormonok szintjét, ugyanakkor erősíti a kapcsolatot.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Ezért jó, ha sokat ölelgeted és puszilgatod a kisbabádat, gyermekedet – így fejlődik tőle

Így hat az ölelés a babákra, gyermekekre

A sokat ölelgetett babák jobban fejlődnek

Kutatások szerint a gyakori fizikai kontaktus jótékony hatással van a babák fejlődésére. 

Egy kísérlet során arra kérték 94 öthetes csecsemő szüleit, hogy jegyezzék fel, mennyit ettek, aludtak a babáik, milyen gyakran sírtak, valamint hogy egy nap hányszor létesítettek velük fizikai kontaktust, azaz mennyiszer ölelgették őket. 

Négy és fél évvel később a kutatók úgy találták, hogy azok a gyerekek, akiket kevesebbszer ölelgettek, lemaradtak a fejlődésben kortársaikhoz képest.
 

Az öleléstől okosabbak lesznek a gyerekek

Az ölelés a koraszülött babákra is elképesztő hatással van: agyi reakcióik erősebbé válnak, ha a szülők vagy a kórházi dolgozók fizikai kontaktust létesítenek velük – akár annyi is elég, hogy megérintik őket.

Az árvaházban élő csecsemőknél súlyos kognitív károsodást tapasztaltak a kutatók, azonban amikor a babákat 10 héten keresztül, naponta 20 percig a karjukban tartották, az agyfejlődésükben magasabb pontszámot értek el. 

A babák fejlődéséhez elengedhetetlen az érintés, hiszen ezen keresztül tanulnak meg először a világban eligazodni.
 

Az ölelés segít, hogy gyerekünk egészséges legyen

Az ölelés a csecsemőknek a testhőmérséklet-szabályozásban is segít. 

A tudomány álláspontja szerint ölelés során oxitocin szabadul fel, ez a hormon pedig bizonyos növekedési hormonokat is stimulál a szervezetben. Ez azt jelenti, hogy az ölelés elősegíti a fejlődést, a testi növekedést is.
 

Az ölelés segít csillapítani a dührohamot

Az ölelés azonban nemcsak az agyi fejlődésben és a testi növekedésben játszik szerepet, hanem nagy jelentősége van az érzelmi fejlődésben is. 

Szakértők szerint ha megöleljük a gyermekünket, amikor bántja valami, akkor sokkal hamarabb abbahagyja a sírást. Dühroham esetén is érdemes bevetni a szerető ölelést. Ha ugyanis egy érzelmi kitörés közepette megöleljük őt, azzal biztosítjuk arról, hogy mellette vagyunk és támogatjuk, így megelőzhetjük az érzelmi összeomlást.
 

Az ölelés ellenállóbbá teszi a gyerekeket

A szorongás és a stressz pillanataiban adrenalin szabadul fel bennünk. A gyerekek még nem tudják szabályozni az érzelmeiket, így a stresszhormonok fizikailag és mentálisan is rossz hatással lehetnek a kicsik szervezetére. 

Tanulmányok szerint a magas szintű stresszhormonoknak való kitettség felnőttkorban is negatív következményekkel járhat, például magasabb lesz a testi betegségek és a depresszió kockázata. 

Az ölelés azonban segít csökkenteni a stresszhormonok szintjét, ezáltal pedig javítja az ellenálló képességet. 

Ezen felül az ölelés az anyát is megnyugtatja egy stresszhelyzetben.
 

Az ölelés segít a kötődés kialakulásában

A gyakori ölelés hatására erősebb kötelék alakul ki a szülő és gyermeke között: csökken a félelemérzet, javul a bizalom és erősödik a kapcsolat. 

Érdemes tehát minél többet ölelgetni és puszilgatni gyermekünket – és ne feledjük, hogy erre nemcsak neki, de nekünk is nagy szükségünk van.

Indexkép: Depositphotos.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Először adtak agykárosodott újszülötteknek terápiás céllal anyatejet orrjáratba hazánkban 20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt Hogyan mérhető a baba fejlődése a percentilis görbékkel? 10 fulladásveszélyes étel babáknak (és hogyan add biztonságosan) Hozzátáplálás: 5 lépés, hogyan kezdd el biztonságosan (és mit NE tegyél) Baba napi étrend minta: 5 mintaétrend életkor szerint 0–1 éves korig Mit ehet a baba 1 évesen? (8 új étel, amit végre adhatsz) Mit ehet a baba 8 hónaposan? (20+ új étel és mintaétrend)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük